Ma feltette nekem Dénes barátom a kérdést, hogy miért hívom én az Index-et Zsindex-nek, amire én egyszerűen azzal feleltem, hogy mert a www.zsindex.hu címre jön be az újság. Hogy ez miért van, azt úgy magyarázom, hogy az Index volt olyan jófej, és a gúnynevén is elérhetővé tette magát.

És hogy miért pont Zsindex a gúnyneve, azt úgy magyaráztam Dénesnek, hogy a pesti nép, aki mindenből viccett csinál, félig komolyan, félig viccből kialakítja az aktuális valós politikai, szociológiai problémák saját mítoszait, megteremtve a pestiek mitológiáit, és egyik ilyen mitológia egyik szereplője a zsindex, körülbelül egy vonalban a Zsidesz-szel (Fidesz), a HáVéZsé-vel (HVG), és a ZséDéSz-szel (SzDSz). 

-De ezek a zsidóra utalnak? 

-Nem, a japánra.-írtam a gyors választ. 

További firtatásra úgy éreztem, barátunkat jobban be kell avatni a - nem is igazán kimondott, vagy leírt, inkább "a levegőben érződő" - mitológiákba. Mivel azt hittem ezek elemei köztudottak, megdöbbentett, hogy tőzsgyökeres pesti srácok nem tudnak ilyen, alapműveltség részét képező tételeket, így most elébe vágok a dolgoknak, és egy kis bíztatásra minden műveltségfelmérő kérdés nélkül, veletek is megosztom, amit vele.

 

A "zsidóké a világ, mert elvették a magyaroktól" mitológia, a teljesség kielégíthetetlen igénye nélkül:

 


Nos, a HVZS azért zsidó, mert gyakran pénzzel foglalkozik, és végeredményben a leendő nagytőkés zsidó helytartóknak szól, az ő hatalmuk számára készíti elő a Kárpát-medencét, egyfelől leírja a kellő információt az offenzívához, másfelől előkészíti morális zűlesztéssel és a beletörődésig súlykolt zsidóimádattal a terepet.

A ZsDSz azért, mert az a központja a legmagyarellenesebb zsidóknak, ők kapják a zsé-t a New York-Tel Aviv tengelyhatalomtól, és osztják el az itthoni kisebb szervezetek között, a Dohány utca és a Síp utca sarkán és ők tervelik ki Farkasházy Tivadar balatonszárszói telkén a sátor leple alatt a következő lépést a zsidóság Kárpát-medence meghódításáért vívott harcában.

A Zsidesz azért zsidó, mert Soros György emberei egytől egyig, és ő pénzelte őket, hogy a sok tanulatlan kamasz Oxfordban, meg általában nyugaton kitanulja, hogy hogyan kell álnemzeti politikát kifejtve Magyarországon megágyazni a zsidó nagytőkének. Hozzáteszem az a Soros, aki Tom Lantossal együtt tagja a New York-Tel Aviv tengelyhatalmat irányító, a világot uraló new yorki zsidó szabadkőművespáholynak, mely döntéseivel egy léghajóból irányítja a magyarok bekebelezését.

Amire azért van szükség, mert amikor a magyarok lejöttek a Szíriuszról a gonosz zsidók elől menkülve, akkor hogy írmagjuk se maradjon, a főzsidó elküldte a terminátort, Ábrahámot, hogy állítsa meg a kialakulását egy Földön létrejövő harmonikus Magyarországnak, és ez az Ábrahám aztán csak szaporodott, szaporodott, és sok meddő kísérlet után végre a szabadkőműves szervezet kialakításával, a nagy francia forradalom kirobbantásával, a Rotschildék meggazdagításával, és a kommunizmus elterjesztésével most eljutott odáig, hogy a végső összecsapásra készül.

 

Mikor barátom azzal válaszolt, hogy még jó, hogy a ZsírTv-vel nem buktak le, akkor tudtam, hogy magáévá tette a mitológiát. De ekkor jött a hidegzuhany Dénesnek, mert megírtam neki ennek az édestestvérét, egy másik mitológiát, és míg nagyokat kacagott az előbb leírtakon, erre már azt írta - félig meddig maga is e mitológia hívője, sőt alkotója lévén - hogy ezzel az a baj, hogy nagyrészt igaz.

 

A "zsidóevő szörnyek" mitológia (szintén csak egy verzió, és csak részlet a mérhetetlen gazdag anyagból):

 

A második világháború után a zsidóknak nem sikerült megúszniuk mindent, sőt kiválasztott nép lévén szenvedésük csak tetézik eztán. Hitler ugyanis reinkarnálódott egy alcsútdobozi fiú személyében. Ő újra be akarta teljesíteni a zsidóság átkát, és az alvezéreivel Csurka Istvánnal, Budaházy Györggyel, Vona Gáborral, valamint az apokalipszis négy lovasával Lovas Istvánnal, Bencsik Andrással, Bayer Zsolttal és ifj. Hegedűs Lóránttal a világ zsidóságát be szeretné kebelzni.

Orbán, aki minden vasárnap éjfélkor a hívei által sugárzott energiától átváltozik Belzebubbá, a bőrfejű mozgalmakat titkon pénzeli, amelyere a forrást a hatalma alatt álló polgári körök és az istentiszteletek könyörtelen sarcaiból teremti elő, sőt a bőrfejű mozgalmaknak az egyes tőlük való elhatárolódás megtagadásának időközeibe kódolt üzenetekben adja meg az utasítást a következő lépésre. 1998 óta képzi ki a szűk körű seregét Debrecenben, akiknek élére református lelkészeknek álcázott, batmanpáncélos, repülő zsidóevő szörnyeket tesz meg tisztként. 2006-ban éles gyakorlaton is kipróbálta őket, ami egy főpróbája volt a nagy zsidóevésnek, bár kudarcot vallott egyik fő célja a budapesti dohány utcai zsinagóga lerombolása. Az zsidóevő szörnyeknek három nagy tömorülése van a vezérkart leszámítva, ezek elitségi fokok szerint: a polgári körök, a magyar gárdisták, és a bőrfejűek.

A végső leszámolás a közeli évek egyik augusztus 20-áján lesz, mikor a Szent Jobb körmeneten minden zsidóevő szörny elnyeri igazi alakját, és Orbán Viktor a Szent Koronát a fejére téve egyesül az összes hívével és egyetlen nagy zsidóevő száj lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://sama.blog.hu/api/trackback/id/tr39860181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ewqcska 2009.01.06. 03:43:21

nem hiszek ebben a mitologiaba kikerem magamnak csak annyit mondtam hogy tenyleg van egy par fasiszta a felsoroltak kozott erre ertettem hogy surolja az igzsagot...
mig a masik csak.....

ewqcska 2009.01.06. 03:44:27

bar elhamarkodtad a megirasat ennek sokkal jobban is megtudtad volna, de azert vicces

ILLED 2009.01.06. 10:14:24

Igen, valahogy, amikor Neked írtam viccesebb volt... :)

Dr. Zoidberg 2009.01.06. 14:07:19

Szerintem vicces lett ez ígyis, csak mivel az első mitológiában, félig-egészen majd minden antiszemita hisz, a másodikban viszont csak a szemiták (zsidók és szimpatizánsaik) egy elenyésző hányada, sőt ami aztilleti, ezt az anti-orbán mitológiát szerintem inkább az mszp közeli származástól független körök teszik magukévá és terjesztik, mintsem a zsidók, akik ennél józanabbak, illetőleg nem tartják ilyen agyafúrtnak, vagy zsidó-gyűlölőnek a viki-bácsit, egyszerű hatalom-mániást látnak benne, aminek a veszélye abban rejlik, ami horty kormányzóságában is. Jóindulatú, de bezárkozó/kirekesztő eszmék felé hajló, vagy ezzel populizáló vezető, könnyen kiengedi a dzsint a palackból, és az eszméket és jogokat könnyen föláldozza a hatalom oltárán.

Nem is tudom ki hívta életre a mi nemzeti radikális jobboldalunkat.. Főhet is most emiatt a feje szegénynek, mert jól elviszi a jobbik a sok fidesz szavazót.

Nah, de mivel az előbb leírtak miatt, a két mítosz nem tartozik egy nevezőre (az egyik ugyanis propaganda, a másik pedig évezredes múltra visszatekintő pőre idegengyűlölet), ilyen mód egymás mellé állításuk ferdítő, és bár szép dolog a gúny tárgyává tenni ósdi babonákat, így mégis csak egy viktor védőbeszéd kerekedett ki belőle.

Emberek, felejtsük már el Orbán Viktort, 20 év múlva sehol sem lesz. Jó még most megnyerik a választást lehet örülni meg lobogni a meg imperativuszokban szónokolni, lehet éltetni a nemzeti szalaggál átfont szocializmust, de a világ nem efelé halad, és bár a f(zs)idesznek remek érzéke van az arculatváltáshoz, mégis túl központosított és ez szerintem versenyhátrányt jelent, főleg mikor Viktor nyugdíjba megy és a párt a 'fiai' közti koronaharc martalékává válik.

Nem a fidesz fogja elhozni a szép új világot, hanem valami igazibb. És nekem már tippem is van rá, hogy mi az, de erről talán majd egy posztban.

Dr. Zoidberg 2009.01.06. 14:42:51

Ja! De ez amúgy jobb annál, mint mikor csak mezei provokátor módjára zsidózol, nem szégyen fölvállalni ha a fideszhez húz a szíved! ;)

Dr. Zoidberg 2009.01.06. 14:44:22

És durva, hogy a zsindex.hu -t is lefoglalták a srácok! Ezért jó a média, egy tolvonással, magadmellé állítod mások neked szegezett fegyverét, bravo :)

ewqcska 2009.01.06. 18:04:25

Éljen az lmp meg a kétfarku kutyapárt!!!!

ewqcska 2009.01.06. 18:23:24

mkkp.hu/
vanak kibaszott jok a plakatok kozott

Dr. Zoidberg 2009.01.06. 19:58:53

kétfarkú a legjobb. :) érzitek remélem ti is a forradalmi hullámot? még elég higanyos, de kialakulóban van egy új értelmiség, talán egy új polgárság magva. Izgi!

ewqcska 2009.01.06. 22:02:12

mi az hogy uj polgarsag????? en teljesen ki vagyok az ilyenektol. van a polgarsag es a polgarsagon belul van termeszetesen emberek akik maskepp gondolkoznak de ezek attol meg ugyan olyan polgarok

Dr. Zoidberg 2009.01.07. 13:11:49

azer vagy ki tőlük, mert a fideszes szlogen szaga van, de én nem így értettem és nem is olyan hivatalosan - állampolgárnak -, mint te, hanem úgy, ahogy nem egy szerző használja, egy az arisztokrácia(elit) és a proletariátus(alsóbb néposztályok?) között elhelyezkedő városi rétegre, ami sok helyen idővel a társadalom domináns középrétegévé válik.

Természetesen nevezhetjük az egész középosztályt polgárságnak, de ez szerintem tévedés, mert ha valóban egységes polgárságról lenne szó, akkor például fölismerné saját érdekeit, és közösen artikulálná őket, magyarul nem lenne politikailag megosztott. Ezenkívül a polgárságnak bizonyos jellegzetessegei, polgári etika és erkölcs, jómód, műveltség, világiság, konzervativ/liberális politikai elkötelezettség, (persze a szocialista rezsimek elitjét kiszolgáló rétegeket, például a játékszabályokba belenyugvó állami megrendelésekre dolgozó művészt is nevezhetjük polgárnak, de a szocializmus nem naon kedvezett a polgárosodásnak, nem voltak tömegével ilyen művészek, ami érthető is) a közügyekben való részvétel, stb.. szóvel ezek együttes megléte, annyi mindenkiből hiányzik az említett középosztályon belül, hátmég ha az egész társadalmat vesszük górcső alá, a polgári értékrend nem nagyon dívik ma magyarországon.

Szóval én erre gondolok mikor polgárt mondok, és úgy értettem az új polgárságot, hogy a pesti fiatalság egy jó része a polgárosodás útján halad, és ha ehhez jönnek idővel újabb hullámok, és persze alakulnak köré szervezetek, pártok, média-elemek, akkor idővel a egy valóban polgári értékrend lehet a mértékadó mindenki számára és az ország elindul a polgárosodás útján.

Én ezt egyébként pozitiv változásnak tartanám, egyrészt, mert ki kell mászni ebből a maszlagból és hatanhétfelá húzásból, valamint meg kell tisztulnunk sok-sok indulattól is és erre a politikai-katarzis például nem egy rossz csoport-terápia. De nekem tanulmányaimból, származásomból következően is ez az értékrend áll a legközelebb a szívemhez. És persze az internet nagy eszköz a polgári eszmék, a felvilágosodás, a vallástolerancia és szekularizáció, hírdetésére, meg persze még számtalan dologra. Tulajdonképpen új-felvilágosodás is zajlik azt hiszem. :)

ILLED 2009.01.07. 20:59:48

Na tudtam én, h Benya is építi az egyik mitológiát. Így leszünk kultúrálisan gazdagabbak és gazdagabbak. :)

Amúgy az mkkp tudtommal nem pesti, hanem szegedi, ha nem lombozom le nagyon a forradalmi hangulatodat... :)

Szerintem is jó, h minél mélyebbre megyünk, mert így lesz majd nagy katarzis. Na ilyen értelemben tényleg forradalom lesz. De új polgárság... pfff...

Majd, ha már egymás holttesttével fűtöttünk, és Kóka özvegye azért megy be Dávid Ibolyához a börtönbe, hogy elújságolja, h öngyilkos lett Ferenc testvér, miután fejbelőtte Viki bá-t akkor lesz katarzis...

Ember emberre talál, és rájövünk, h mindannyiunk felel a közvetlen környezetéért, és Dr. Zoidberg kevésbé lesz nagyképű, mint amennyire okos, és a környezetvédők ráébrednek, hogy a vadászok a legnyagyobb szövetségesei. :)

Dr. Zoidberg 2009.01.07. 21:36:01

Most mivan, nem neteztek vagy fingnyi véleményetek sincs?

Egyébként én azt vártam hogy a gázai szitu ürügyén fog menni a zsidózás, bár mondjuk az a kristófnak az erőssége. Nekem meg humanitárius válság van az orromban. Meg a könyökömön.

A gáz-paráról nem is beszélve.

Meg most olvasom, hogy brutális bűnüggyel bővült a lajstrom csepelen.

Nyakunkon a világvége?

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2009.01.07. 22:00:44

nem, csak beindult az év... ez csak a szokásos :D

ILLED 2009.01.08. 08:55:28

:) Csak vizsgaidőszak van. Amúgy meg nem a zsidók körül forog a világ.

Gázpara: Lehet fűteni euróval, kedves tótok! :D:D:D

Dr. Zoidberg 2009.01.08. 15:27:14

Jah tényleg a vizslaidőszak..

Nem a zsidók körül forog, naná, és én lennék a legboldogabb ha ez valóban így lenne, de furcsa, hogy ezt épp te mondod, akinek minden második hónapra jut egy zsidós posztja..

Az eurós poént nem értem.. Vagy a szlovákoknak mondod? :) Hát igen és talán még veled is röhögnék ha nem lennék mi is akkora (nagyobb) szarban, mint ők.

Engem megijesztenek oroszország európai érdekeltségei amikról mondjuk tudtunk (mi magyarok aztán nagyon is), de az újkori módszerek durvák. Oszd meg és uralkodj van keményen, és nem csak gáz, de pl kultúrfronton is, ha belegondolunk, hogy ki támogatja Iránt és Szíriát, aki meg a Hezbollahot meg a Hamaszt és ki támogatja Izraelt meg az iraqi, afgán megszállást. Ez idáig még okés is, de azzal, hogy európa közvéleménye a hámász pártát fogja, és egyre amerika ellenesebb (köszönhető ez a 70es évek közepétől divatba jött baloldali arab-barát politikának, amit nálunk mondjuk a jobboldal vett át), szóval ezáltal az oroszokat támogatjuk az amcsikkal szemben, es persze magunkkal szemben is. Kurva aggasztó.

Szóval lehetünk még Pesti russz, vagy Pécsi kalifátus, szóval tessék abbahagyni az idegbeteg röhögést és keresni a megoldát

ewqcska 2009.01.08. 15:48:23

peldaul nem vagyok arab ellenes de izraelt letezeset ellenzem mint ahogy ellenzem az osszes valasi alapon mukodo orszag letezeset(kiveve tibet,autonomiat neki!!!)

Dr. Zoidberg 2009.01.08. 16:55:33

ezt szeretem ebben az országban (de valszeg nem magyar sajátság), hogy mindenki imádja lobogtatni, a politikai álláspontját melyet, nemritkán a tökéletes sötétség, meg sztereotipiák alapoznak meg, így aztán értelmezhetetlen ökörségeket lengetnek bőszen a népek.

Én sem vagyok arab ellenes, mivel a kollektív ítéletet nonszensznek tartom, főleg olyan csoportok esetében ahova születésedtől fogva kérés nélkül tartozol. Az ideológiai csoportosulások más lapra tartoznak, de azért ott se mondom ki a halálos ítéletet a tagok fölött..

Namost, hogy kicsit tisztábban lássunk, ha már nyilatkozunk a témában: Izrael "nem vallási alapon működő ország", nyugatos alkotmány, szigorú szekularizáci, világi ítélkezés, demokratikus választás jellemzi (sokkal demokratikusabb, mint itt) ezenkívül polgárai között túlnyomó többségben világi zsidókat és arabokat (több, mint egymillió fő a hatmilliós lakosságból), keresztényeket, drúzokat találunk, nomeg egzotikus zsidó, katolikus és iszlám szektákat, de ezek semmiféle befolyást nem gyakorolnak az államapparátusra a szavazatukon túl. Jellemzőek egyébként a különböző vallási vagy ideológia fanatikusok többnyire zsidók és az államszervek közti összetűzések is, ilyen volt például a telepfelszámolás mikor az állam kénytelen volt a béke érdekében felszámolni saját cionista telepeit, erről elég sok videó van youtubeon, meg azt is látjuk most, hogy a hamasszal meg a hezbolah szemében mennyit érnek ezek a törekvések, illetve, hogy tulajdonképpen a palesztin állam fő ellensége igazából a hamasz, és persze irán amely bizonytalanságra játszik a térségben.

Attól mert a zsidó szó vallást jelent, attól még a zsidók (ami állítólag egy népcsoport is) alkotta állam nem lesz szükségszerűen vallási alapon működő ország, hogy is lehetne, mikor a keményvonalas hívők szerint izrael állam létrehívása az örökkévaló ellenes bűn, lévén az csak akkor szabad ha már itt a messiás, de még nincs.

Tibetről gyanítóm még ennél is kevesebbet tudnak a roppant europír hőzöngők, viszont arról én se tudok sokkal többet.

Egyebkent meg államot minden népnek ami erre igényt tart, vagy amit elnyomnak befogadó orszgában. Így a palesztinoknak is, bár, a fent leírtakból érezhető, hogy Izrael elég rendesen palesztín állam is (hivatalos nyelvei ha jól tudom a héber, az arab és az angol), ahogy például az ókorban is lakták filiszteusok meg mindenféle egyéb sémi népek is, ahogy most az arab, és az is tudvalevő, hogy a palesztin lakosság izraelbe jár át dolgozni és tuladonképpen ők nyernék a legtöbbet azzal ha a nemzetközi helyzet engedné a zsidókkal való békés együttélést.

Tudom egyébként cionista aggitátor vagyok meg minden, de a zsidó származásom legalább értelmesebb ok a álltalam ismert tények elmondására, mint a 'másfajta' 'tények' ellmondására a másik oldalon meglévő ok, ami persze a humanitárius aggodalom (bár a saját cigányainkért aggódnának így a tisztelt hőzöngők) és nem az egysíkú zsidógyűlölet. De mit is beszélek ilyen amúgysem létezik sehol a világon.

Természetesen fájdalom és tragádia minden civil halála, ezt még hozzátenném, de azt is, hogy ha nem lenne ez az lokális szinten megérthetetlen 'palesztin szabadságharc' akkor a palesztin nép (az arabok ott élő része akik szegények sose bírtak saját állammal egyébként és akiknek nem sok közük van a filiszteusokhoz) nos békében élhetne. És gazdagothatna is teszem hozzá. A humanitárius népírtásról is annyit, hogy mióta ez a népírtás folyik a palesztínok száma 5millióról 15millióra nőtt..

Ezt muszály volt itt legalább elmondanom, ha a napokban meglátogatott többi fórumon nem is volt kedvem belekezdeni ebbe, mindenesetre mélyen el vagyok keseredve emiatt a tudatlan és buzgó gyűlölet miatt, ami itt emészti a magyart.

ewqcska 2009.01.08. 19:41:58

egyébként melyik párt van kormányon izraelbe?

Dr. Zoidberg 2009.01.08. 19:51:11

"After the election, the government was formed by the Kadima, Labour, Shas, and Gil parties, with the Yisrael Beiteinu party joining the government later. The Prime Minister was Ehud Olmert, leader of Kadima, who had been the acting prime minister going into the election." mondja a wiki.

Szóval koalíció van, a kadima vezetésével, ami ha jól tudom, akkor a fidesz testvérpártja, de lehet, hogy az a likud. Szóval középutas jobboldali kormányzás folyik izraelben éppen. Ahhoz képest elég visszafogottak, hogy hét éve lövi dél-izraelt a hamasz és csak most mentek bele a támadásba, nyilván a közelgő választások miatt is, a libanoni bénázás miatt, meg mert obamát még nem iktatták be. A kadima egyébként asszem ilyen néppárt féleség, mint a fidesz, csak zsidó kiadásban, nem annyira populisták, nomeg valódi döntéseket kell arrafele hozni, nem csak, hogy ki kapja a táppénz, de ehhez arrafele hozzászoktak.

Dr. Zoidberg 2009.01.08. 20:17:09

"Remember you can ring your dealer"

Szakadtam, kösz a linket!

Dr. Zoidberg 2009.01.10. 17:03:55

A Kőhalmi nem rossz, a Sasnál mindenképp jobb, de azért várjunk csak tovább Hofi utódjára, mint a messiásra!

Az utolsó naon halk nálam.

ewqcska 2009.01.10. 17:38:48

az szar is, rosszar raktam be veletlen egy kovacs andras peteres musort akartam betenni.

ewqcska 2009.01.12. 00:55:35

Én szeretném ha valaki végre nekem definiálná azt hogy ki a magyar!!!!
a válaszokat megköszönöm.

Dr. Zoidberg 2009.01.12. 06:57:14

"Állok a pusztában, gatyám lobog.
Seggem kilóg, gyomrom korog.
Nézek a magosba, gondolok nagyot!
Magyar égre magyar csillagot!
Nyugati szél fú, délibáb ragyog.
Magyar vagyok, szittya vagyok!
Nem vágyok sokra, de egyet akarok:
Magyar nemzeti hip-hopot!
Magyar nemzeti hip-hopot!
Magyar nemzeti hip-hopot!
Magyar nemzeti hip-hopot!"
Magyar Nemzeti Hip-Hop-ot!

ILLED 2009.01.12. 09:39:12

Sztem magyar az, aki bírja a magyar kultúrát, és magyarnak vallja magát.

ewqcska 2009.01.12. 16:33:16

aha. es mi a magyar kultura?

Dr. Zoidberg 2009.01.12. 16:48:22

Nálunk az úgyvan, hogy aki beszél magyarul, vagy ahhoz hasonlóan, az már jó eséllyel magyar.

Magyar kultúra: minden és legfőképp mindennek az ellentéte is. De azért általában magyarul szól és néha az európai zsidó-keresztény kultúrkör szövetébe ágyazódva izgágál.

Szörényi-Bródy. :)

ewqcska 2009.01.12. 18:59:27

szoval egy hataron tuli magyar szavazhat?

Dr. Zoidberg 2009.01.12. 23:29:00

nem de kultúra és állam sajnos vagy szerencsére nem teljesen fedi egymast, de azer szerintem nem olyan nagy ordongosseg ez. oruljunk, hogy van egy allam ahol polgarok vagyunk, vagy lehetunk, nem mindenki ilyen szerencses.

hataron tuli magyarnak meg ket allam is van ahol megprobalhat ervenyesulni, es joesellyel legalabb egynek allampolgarsagaba alanyi jogon reszesul a masikba pedig konnyebben betalal ha vannak ilyem ambicioi a kultura reven, hogy o magyar/tót/palóc/atyafi/szerb.

Nopersze jóeséllyel asszimilálódik, de nem kell őket félteni, jó sok határontúli van pesten, csakúgy pezseg tőlük a suli, a koli.. kicsit órmótlanok néha, de jófejek, csak sokszor kicsit radikálisak..

Hat ennyi.

ILLED 2009.01.18. 21:44:03

Hát tudtommal egy ország van améknél nem szavazhatnak a határon kívül szakadt testvérek, és az a miénk lenne... :(

Van felfogás, miszerint az magyar, akinek fáj Trianon és 2004 december 5-e.

Dr. Zoidberg 2009.01.18. 23:24:24

Egész biztos vagyok benne, hogy sok más olyan állam is van ami nem ad állampolgárságot alanyi jogon a határon túliaknak.

Egyébként én természetesen támogatnám ezt a dolgot, ha nem pártpolitikáról szólna. Ha pl a hülye mszp odaállt volna emögé annak idején, akkor kivonta volna a szelet a fidesz kampánya mögül és mág valami fasza dolgot is csináltunk volna.

Csak mivel a határontúl teljesen meg vannak hülyítve a magyarok köszönhetően annak, hoyg a Viktor minden évben leveleket ír nekik, meg hogy a magyar pártpolitika a határontúli szervezeteket is kettészakította, meg, hogy a határontúli szervezetek jelenleg is a magyar államon élősködnek és nem is törekednek önfenntartásra (ezt Csönge apukájától tudom), szóval zavaros viz, és persze az mszp nem engedhetett meg magának 3-4 millió fidesz szavazót. És én se örülnék 1 millió új jobbikosnak. Ettől még integrálni kell őket, de előtte talán össze kéne rántani a belpolitikát, mer ebbe a zavaros és mocskos belpolitikába berángatni 5 millió megalázott, elszakított, megosztott és beradikalizál külhoni honfitársat, nos az elveken túl a gyakorlatban tényleg nem a legjobb ötlet.

A konzervativ politika egyébként a világ többi részén arról ismerszik meg, hogy a gyakorlati szempontokat az elvek elé helyezi. Nálunk ez sincs így. :)

Dr. Zoidberg 2009.01.18. 23:36:57

És hát ez sem elhanyagolható vélemény, most olvastam commentek közt.

@blogszemle: Szerinted ki a MAGYAR ???, Az aki azért akar kettős állampolgárságot, hogy még szerezzen magának 2 millió szavazót, különben meg szarik rájuk. Ennek a szavazásnak igazából ez volt a lényege semmi más. Mivel az alkotmányuk szerint nincs un. csökkentett állampolgárság. Ha megkapták volna az állampolgárságot akkor szavazhattak volna. Köszi én nem kérek abból, hogy olyanok döntsenek az ország ügyeiben akik nem is élnek itt. A többi dologról ne is beszéljünk, mint az alanyi jogon járó családi pótlék stb. Ha ideköltöznek akkor megkaphatják most is a kettős állampolgárságot, tessék rajta, lehet jönni. Ja hogy így az már nem olyan érdekes...
süti beállítások módosítása