Barnabás építő szerkesztői felhívására reagálva írom ezt a posztot. Közéleti kávéházunk tematizálásához arra gondoltam, jó ötlet lenne beszélni picit az ideológiákról, hiszen a közügyekben való tisztább látáshoz elengedhetetlen ezek ismerete.

Rögtön a lecsóba csapva, az uralkodó eszmeáramlatokat szeretném lajstromba venni, ehelyt nem foglalkozva kialakulásuk mélységeivel és választ nem adva az eszmerendszerek általános működés-mechanizmusának fogas kérdéseire sem. Megpróbálok azonban rámutatni, hogy a jelenleg uralkodó politikai eszmék közül önmagában egyik sem ad választ a fejlődő világ kérdéseire, és még a viszonylag stabilnak nevezhető - hibrid - struktúrákat sem kerüli el a globális szervezetlenség, a nemzetek feletti érdekvédelem kaotikája, a jövőt biztosító szabályozás hiánya és a kulturális sokszínűség (az információbőség) kihívásai.

Vigyázat! Politikai gondolatok, összetett mondatok, több, mint két bekezdés, továbbolvasás csak saját felelősségre!

Korunk és kultúránk uralkodó eszmeáramlatait a konzervativizmus, a liberalizmus és a szocializmus szavakkal, vagy valami ezekhez hasonlóval szokták fémjelezni. Általában mindeki tudja, vagy tudni véli, milyen megnyilvánulás melyik nagy halmazba tartozik, a címkék kérdésköre ugyanakkor sokrétű és kényes dolog, ugyanis a magukat identifikálni akaró kisebb-nagyobb politikai erők rendre akkor is ki szeretnének sajátítani bizonyos címkéket, ha politikusaik éppen nem tudnak számot adni ambivalenciájukról. Ezt a kettősséget az okozza, hogy pártjaik éles megnyilvánulásaikkal ellentétben ők – politikusként – nincsenek kötelezve eszmékhez kötni cselekedeteiket, így unos-untalan mindhárom eszmekör eszközeiből válogatnak. Sok döntésük sajnos nemhogy csupán ezen letisztult eszmerendszerek hatáskörén kívül esik, de olyan egyetemesnek mondható emberi normákat is megkérdőjelez, mint a becsületesség, vagy a pacifizmus.

Arról nem is szólva, hogy ezek az ideológiák a múlt század folyamán szinte fej-fej mellett, szintézisben fejlődtek, és mára a mezőny - szerencsére - szélesedni látszik, mindenesetre egymástól tanulva, egymásra hatva és sokszor közös táptalajról szökkentek szárba. Mondhatjuk, hogy több közös van bennük, mint amennyire különböznek, elkülönülésüknek csupán a hangsúlybeli éltéréseik adnak értelmet, mind helyi, mind globális szinten. Arra szeretnék rávilágítani, hogy ezen hangsúlykülönbségek közti harc eredménye az eszmei elszegényedés, amivel a nyugati emberek politikai élete leírható. Az ideológiák ilyen kifordítása csak a valódi problémák elfedésére elég, maszatolásra, az emberek propagandával való megetetésére, az elit hatalmának rövidtávú bebiztosítására, a viszonyok bebetonozására, a kapcsolati- és anyagi tőkével rendelkező nem túl gátlásos köröknek a nép hátán, a piac örvényei közt való hajókázására. Úgy tűnik, égető szükség lenne a látókör kitágítására, új kérdések felvetésére, a régiek rendezésére, a látszat-ellentmondások felszámolására és a már meglévő megoldások kiterjesztésére. Azt tartanám szerencsésnek, ha létrejönne tehát egy letisztult gondolkodás a társadalomról, mely magában foglalja mindhárom eszmekör lényeges és építő törekvéseit, ugyanakkor megtisztogatja őket a tévedésektől. Ezen az úton aztán el lehente indulni az új kérdések és az új válaszok mentén való differenciálódás felé.

E három eszmeáramlat választ ad a 20. század sok nagy kérdésére, elfogadhatatlan, hogy egymással való szembeállításuk legyen az eszköze annak, hogy megalkuvóan szemethúnyjunk vívmányaik sárbatiprása fölött. Paradigmaváltásra van szükség. A nagy válaszok már megvannak, új rendszerbe kéne foglalni őket és továbblépni. Olyan kérdésekre gondolok, hogy biztonságot és rendet akarunk-e? Hogy szabadon akarunk-e élni, és igényeljük, hogy mások is szabadon élljenek? Hogy az erőforrásaink és azokhoz kapcsolódó birtokviszonyaink irányítsák-e a világot, vagy mi magunk? De ne siessünk előre, vegyük hát sorra őket külön.

A konzervativizmus a dolgok kiszámíthatóságának, a hagyomány, a bevett módszerek fönntartásának elitista ideológiája. Elitista mert a meglévő viszonyok fönntartása a célja, tehát a hatalmat is valamilyen szinten bebetonozza, ugyanakkor hozzájárul a közrend fönntartásához. A belénkgyökerezett konzervativizmus az oka annak, hogy nálunk jóideje nem voltak palotaforradalmak és puccsok. Egyúttal kiszolgálja azt az emberi igényt, hogy tervezni tudjunk, biztonságban tudjuk környezetünket és a tágabb értelemben vett közösséget, a gyermekeket, vagy akár az unokákat is. Ma ugyanakkor nehéz jószívvel fölvállalni az emberben rejlő konzervatívot, mivel a hagyomány alig ad választ a világ összetettségére, az elit pedig mostanra nemcsak a tőkével, de lassan az egész bolygóval szemben is lépéshátrányba került. Nemcsak ökológiai értelemben, hanem a technológia jóvoltából is, mivel egy hatalmas és világméretű generáció van fölnövőben, az első valódi internet-nemzedék, a g-generation (g mint google) és ezen új generáció nyilvánvaló igénye a változásra nem kedvez a konzervativizmus radikalizmus-ellenességének, annak, hogy a konzervatívok általában nem a progresszív változás, hanem a fontolva haladás szószólóinak vallják magukat. Nagy problémája még napjaink konzervativizmusának, hogy nem sokban lehet megkülönböztetni a liberalizmustól, már ami jellemző szakpolitikai megoldásait illeti, hisz gazdaságpolitikáját, tulajdonképpen a liberálisoktól vette át, ennek következménye lett a New Deal és a Vaslady nevével fémjelzett gazdaságpolitikai fordulat. Ettől fogva beszélhetünk neokonzervativizmusról és neoliberalizmusról, de ez a két fogalom többé-kevésbé ugyanazokat a gondolatokat foglalja magában. Persze továbbra is különbség, hogy a konzervatív irányzatok sokkal kevésbé egyén-központúak, a társadalmi szolidaritás eszméjét hirdetik, ám ez sajnos sokszor a paternalizmus, a demagógia álcázására szolgál csupán, azért, hogy a mindenkori hatalom a környezeti, és ember-jogi kérdések fölötti uralmat magának sajátítsa ki. Ha már ennyi szó esett róla, nézzük meg a libcsiket.

A liberalizmus a szabadságot helyezi középpontba, ami, mind az egyének értékes élethez való jogára, mind az egymás iránti toleranciára, mind pedig a piac, vagyis a szükségletek kielégítésének szabadságára értendő - az állam irányító szerepével szemben. A liberalizmus individualista ideológia, az egyént a társadalom fölé helyezi, az egyén döntési szabadságát, mindenek fölött valónak tartja. Többek közt ennek köszönheti mára már csökkenőben lévő népszerűségét, melynek gyökere a század közepére nyúlik vissza, mikor is a keleti totalitárius rendszerek és a nyugaton egyre erősödő imperializmus nem tartotta sokra az egyéni sorsokat. Elterjedésében az is szerepet játszik, hogy az elit sem hagyhatta figyelmen kívül a liberalizmus gazdasági megoldásait, melyek új lendületet és személetmódot adtak a lassuló nyugati és a haldokló keleti konjunktúráknak. A liberalizmus megadta a világnak, amit tudott, a konzervativizmus a piaccal kapcsolatos elképzeléseit olvasztotta magába (mára ez a folyamat megfordulni látszik, az új-jobboldal sokkal inkább a nemzeti-szocializmus felé fordul), míg a baloldal, a szocialista áramlatok a toleranciával, az emberi méltóság és szabadság, a munkához a családhoz való jogokkal szokták bizonygatni liberális elkötelezettségüket. Sajnálatos módon, politikai értelemben egyik se tud teljes szintézisbe lépni ezzel az eszmekörrel, a konzervatívoknak ugyanis a mérhetetlen individualizmustól fordul föl a gyomruk, a szocik pedig ki nem állhatják a liberalizmus piac- és tőke-párti eltökéltségét. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne a liberalizmus elmúlt 50-60 évben kialakult játékterében működne a politika és a közélet. Csak az igazán keményvonalas, és szeretném hinni, hogy kihalóban lévő konzervatívok gondolják, hogy, mindenkinek ott a helye ahová született, vagy, hogy melegnek lenni egy betegség, a nőknek pedig tiltott gyümölcs lenne a munka. És csak az igazán szélsőséges kommunisták vannak olyasféle állásponton, hogy a piac árszabályozó mechanizmusát valamiféle módon mégis csak ki lehetne iktatni, vagy, hogy a százszázalékos állami újraelosztás lenne a követendő út.

A liberalizmus a közgondolkodás tabudöntő felszabadultságát hozta el nekünk, politikusainkat pedig a piacok irányításának súlyos terhétől szabadította meg, ám mára mindkét vívmánya kifulladni látszik. Egyrészt ember-jogi értelmében annyit fejlődött a világ az elmúlt 100 évben, mint előtte még soha, de úgy tűnik mára az embereknek elegük van a túlzott sokszínűségből és nem akarják keblükre ölelni az egész világot. Ma hippinek lenni nem túl menő dolog. A liberalizmus sokat megengedő individualizmusa mindeközben lehetővé teszi az atomizálódást, az elkülönülést, a bezárkózást és a folyamatos heterogenizálódást, engedtessék meg e csúnya szó. Ma mindenki kicsit más, mint mások és büszkén vállaljuk e másságot, ami viszont azzal jár, hogy sokszor nem találjuk meg a közös nyelvet a szomszédunkkal, vagy családtagjainkkal se. A liberalizmus tehát, bár kitágította látókörünket, saját csapdáját is megásta azáltal, hogy bár növelte toleranciaszintünket, közben a tolerálni való dolgok száma is megnőtt, és úgy tűnik mára ez utóbbi túl is kezdi nőni az emberekben lakó konformista, lokálpatrióta tűrőképességet.

Sajnos a liberális gazdaságpolitika is a ló túlsó oldalán talála magát. Az állam ugyan sok helyen ténylegesen kivonult a piaci szféra territóriumáról, de a pusztán profit-orientált, írdatlan sebességben gazdagodó tőkés rétegek könnyen rátelepedtek az államra, annál is inkább, hogy az állam köteles növekvő pályán tartani az emberek életszínvonalát, tehát ki van szolgáltatva a piacnak, miközben a nagy cégeknek csupán önmaguknak kell megfelelniük azzal, hogy profitot termelnek - nincsenek fékek a rendszerben. Ma az egyetlen valódi globális szervezet, amely jelentős részben alakítja a világ sorsát, nem más, mint a globális piac. Nincs kontroll a szükségleteink fölött, a szükségleteink irányítanak minket, és ennek a biztonságosnak éppen nem nevezhető ténynek a ténnyé válása is a liberalizmussal kezdődött. És ma a liberális (neokon) politika-csinálás csupán a gazdasági elit érdeke (és itt a konzervativizmus és a liberalizmus közös csúcsa), ami a dolog ember-jogi oldalát elhallgatva kegyetlenül érvényesíti ezen érdekeket. Ezt fölismerve a különböző politikai pártok szerte Európában egyre jobban hajlanak valamiféle nemzeti protekcionizmus felé, ám vélhetően ez sem túl hosszútávú megoldás. A dolog lényege az ugyanis, hogy amíg nincs egy valódi hatalommal bíró, demokratikus össznemzeti szervezet, amely megálljt tudna parancsolni a magát halálrazabáló emberiségnek, addig szerintem ez az neoneo(!)konzervatív, új-jobboldali, ha úgytetszik, protekcionizmus szintén csak maszatolás. Nem is beszélve arról, hogy az olyannyira külföldi tőkére utalt országok esetében, mint például a mienk, úgy gondolom, megvalósíthatatlan is. A minket a világgazdasághoz láncoló mérhetetlen adósságállományról sem ejtettem még szót. Egy szó, mint száz, a liberalizmus mára szintén kifújt. Fejletebb országok túlestek ezen a szakaszon, a mi liberálisaink pedig épp egy ilyen kritikus szemléletváltó pillanatban próbálkoznak meg fölépíteni a kapitalizmust hazánkban, amikor a világ többi része a kapitalizmus megreformálásának problematikájával küszködik.

És végül ejtenem kell pár szót a szocialista ideológiákról is. Ez az áramlat a szélsőségesen indviduális liberalizmus ellenpólusát képviseli, a társadalom egészének szempontjait próbálja érvényesíteni. Természetesen Marx már 50 évvel ezelőtt is idejétmúltnak számított és bár társadalmi értelemben hathatósan tudott szót emelni az kapitalizmus első áldozataiért, a munkások érdekeiért, és ez aztán aktívan hozzájárult ha nem is az emberarcú szocializmus, de az emberarcú kapitalizmus létrehozásához, tudományos értelemben viszont csak a mára értelmét vesztő osztály-modellt tudta letenni az asztalra, amivel a mai tömegtársadalmak nem igazán jellemezhetőek. A szocializmus válsága épp abban rejlik, hogy kihúzták alóla a talajt és nem tudott ezidáig alkalmazkodni az új körülményekhez, bár a markáns antikapitalizmus egyetlen képviselőjeként eddig talpon tudott maradni, mostanra a jobboldali és/vagy populista erők ezt az ütőkártyát is elorozták tőle. Az állam felsőbbségét csak a gazdaságpolitikán kívül tudta megvalósítani, míg tényleges, gazdasági értelemben vakvágánynak bizonyult. A szegényebb rétegekkel szembeni felelőssége nem tud érvényesülni egy olyan világban, ahol az oktatás- és munkaügy alapvetően másodlagos kérdéssé silányult a gazdasággal szemben. Úgy gondolom, a szocializmus vagy valami abból kinövő gondolkodásmód már az ajtóban kopogtat, az információs-forradalom ugyanis egészen újfajta megközelítést adhat a társadalomban gondolkodók számára. Az információ-kommunizmusról beszélek, de ezt majd talán egy másik alkalommal fogom kifejteni. A szocialista ideológia mai formájában tehetetlenségben vergődő maszlag, amit a másik oldaltól való, sokszor nem teljesen oktalan, félelem tart egybe, nomeg a remény, hogy valaki egyszer kidolgoz majd egy olyan társadalompolitikát, aminek szempontrendszere új mondanivalót ad a baloldal kezébe.

Remélem érthető, miért vagyok pesszimista mindhárom világnézettel szemben, de azt is világossá kell tegyem, tagadhatatlan és lényeges igazságokra derítenek fényt ezek a vonulatok, de egymás nélkül, és főleg az újításra való szándék nélkül, ezek mind-mind féligazságok. Szükség van egyfajta radikalizmusra, de nem ilyen vagy olyan poros eszmék nevében. Először meg kell alkotnunk az új század gondolkodását, aminek nevében aztán jogos és hathatós föllépésre tarthatunk igényt a begyöpösödött, a működésképtelenség, vagy a látszatműködés felé tartó régiek ellenében.

Talán minden józan gondolkodó egyetért abban, hogy az individuum és a közösség igényei egyformán fontosak, és a mai napig kivívott ilyen témájú értékek megörzendőek. A szabad piac létjogosultságában sem lehet vita. Az viszont a jövő kérdése, hogy milyen ösztönzőkre, vészfékekre, megelőző-mechanizmusokra van szükség a veszélyes tőke-koncentráció, a válságok és igazságtalanságok elkerülése érdekében. A demokratikus alapeszme számomra is követendő és felbecsülhetetlen értékű gondolat, az azonban, hogy a jövő demokratikus rendszerei mennyiben lesznek mások, mint napjaink problematikus politikája, szintén rajtunk áll még. A technika őrült fejlődésének korában senki sem teszi föl a kérdést, hogy a kényelmünk kiszolgálásán túl milyen helye lehet - lehet-e egyáltalán helye - teszemazt az információ-technikának a politikában. Napjaink új tudományos paradigmája egy olyan gondolat körül kezd kikristályosodni, hogy nem az elmélet számít, hanem pusztán a megfigyelés, ha abból elég sok áll rendelkezésre. Tehát ha elég információt tudunk összegyűjteni, akkor abból kiolvasható a megfigyelt jelenség működése. Ez az információ-technológiából kinövő gondolat alapjaiban rengetheti meg idővel a társadalomtudmányokat is, és olyan utópisztikus gondolatoknak ad teret, mint az ideológiák nélküli politika, statisztikán alapuló döntéshozás, a hatalom halála és egy különös technokrácia. Itt is persze rengeteg megoldandó probléma áll fönn, ha nem akarunk egy olyan kommunizmusba torkollani, ahol a Google információ fölötti korlátlan hatalma uralkodik felettünk, ha nem is kemény fizikai terrorral, de pusztán az információ monopolizálásával, a döntés jogának fönntartásával, mint egyetlen szervezet, ami rendelkezik a döntés meghozatalához elégséges információval.

Ez utóbbi gondolatokat pusztán vitaindítónak szántam, és annak illusztrálására, hogy nem szabadna leragadnunk a régi eszmék mocsarában, ezzel az értelmetlen dagonyázással ugyanis csak a status quo rövidtávú céljainak leszünk hithű kiszolgálói. Új formák kellenek, az, hogy megszabadulva a régi értelmiség fölülről táplált görcseitől, lazára fogott szíjjal, frissen, de a régiek hibáit szem előtt tartva vessük föl az új problémákat, és egyszer s mindenkorra varrjuk el a régi sebeket.

Azt hiszem, ez a közös gondolkodás mindenképp megtörténik, az internet erre teret ad, az igény pedig természetesen ott van az új generációkban, de mindenki maga dönti el részt vesz-e benne, vagy kimarad. De aki kimarad az lemarad, a világ pedig, egyre nagyobb lendülettel, egyre hatalmasabb tömegként sodródik valami ismeretlen felé, és ha nem állunk minél többen ellent a szükségszerűségek kontrollálatlan spiráljának, akkor az ütközés végzetes lehet.

 

Köszönet a lektűr-tündér Balla Csöngének szóvirágaim szorgos gyomlálgatásáért!

A bejegyzés trackback címe:

https://sama.blog.hu/api/trackback/id/tr68700528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Zoidberg 2008.10.13. 23:15:46

Na hát akkor az első kritikai észrevételek után: bocsánat az tömjénfüstös értelmiségi hangulatvilágért, a ragacsosan hosszú mondatokért, és a magasztos bódultért amit a téma kihoz belőlem, remélem azért lesz akinek így is átmegy a lényeg.

ILLED 2008.10.14. 01:10:26

(Nem tudom, volt-e passzív állapotban ez a poszt annyi ideig, hogy nem bírtad egy másik szemszög leírását megvárni, -valóban régen látogattam ide- vagy nem is a "két szempont" kategóriába esik ez az írás, de most -vitaindító szándékodnak megfelelően- válaszolok, nem egy másik szempontot írok a témásróül.)

Az eszmék meghatározásval többé-kevélsbé egyetértek.

Azért csak többé-kevésbé, mert aztírod például, hogy

"Nagy problémája még napjaink konzervativizmusának, hogy nem sokban lehet megkülönböztetni a liberalizmustól, már ami jellemző szakpolitikai megoldásait illeti, hisz gazdaságpolitikáját, tulajdonképpen a liberálisoktól vette át, ennek következménye lett a New Deal és a Vaslady nevével fémjelzett gazdaságpolitikai fordulat."

Holott a gazdasági libralizmus egyik legfőbb jellemzője, hogy a gazdaságot magára hagyja az állam, "bedobja a gyeplőt a lovak közé", ezzel szemben a New Deal ennek a gondolatnak szabott korlátot, mikoris az állam közvetlenül beavatkozott a gazdaság életébe, azt élénkítette. Tehát a New Deal pont nem a liberális eszmének felel meg, hanem azt fékezi meg.

Vagy például:

"A liberalizmus megadta a világnak, amit tudott, a konzervativizmus a piaccal kapcsolatos elképzeléseit olvasztotta magába (mára ez a folyamat megfordulni látszik, az új-jobboldal sokkal inkább a nemzeti-szocializmus felé fordul), míg a baloldal, a szocialista áramlatok a toleranciával, az emberi méltóság és szabadság, a munkához a családhoz való jogokkal szokták bizonygatni liberális elkötelezettségüket."

Azt írod ebben, hogy a szocializmus rokon a liberális eszmével abban, hogy a munkához való jogot, családhoz való jogot alapvető jogként tartja számon.
Holott a liberalizmus, -erre Te is többször utaltál- az individumot tolja előtérbe a közösséggel szemben, és az állam sarkallatos szabályok kijelölése mellett mintegy magára hagyja a társadalmat, had működjön úgy, ahogy akar. Szabad verseny, de ez jár egy sor "kegyetlen" mellékhatással, aki gyenge, eltiporják. Erre válaszolja a szocializmus, -szembe menve a liberális gondolkodással- hogy biztosítok munkát, kenyeret. Tehát ez szerintem pont, hogy nem rokonvonás.

Azt is írod, hogy a 20. század termelte ki ezen eszméket, holott mindhárom a nagy francia forradalom idején gyökerezik, ezt még a 11.-es törikönyvek is megemlítik. Sőt! Ezek a könyvek számot adnak még egy fontos eszméről, melyet "kifelejtettél" a felsorolásból, ez a nacionalizmus.

Úgy látom, hogy ennek oka az, hogy a mai magyar uralkodó politikai eszméket vetted számba három pártnak megfelelően.

Szerintem ez a három párt három olyan eszmét tűzött lándzsahegyre, mely szlogen szintre süllyedt, azaz nem cselekednek annak megfelelően, annak értelmét eltorzítják, elkenik, mindig úgy forgatják, hogy a szavazatok megszerzése szempontjából jobban járjanak.

Sokkal inkább képviselik ők a múlt század eredeti szocialista, liberális és konzervatív szélsőségességeivel való szembehelyezkedést, az attól való félelem gerjesztésével, és annak fékeként való megjelenéssel. (Megfigyelhető, hogy ma a többség valami ellen szavaz, nem pedig valamire; azért, hogy a msáik nehogy hatalmon legyen, nem pedig azért, hogy valaki hatalmon legyen)

Tehát szerintem hibás ezt a három eszmét boncolgatni, mint uralkodó eszméket, hiszen csak kiégett szlogenek. (meg kell hagyni, az urbánus értelmiseégnek tetszeni akaró SzDSz, hogy arcát megtartsa, tényleg képviseli valamenyire a liberális eszméket, amikor a fedezetlen jóléti, szociális intézkedések ellen a kormányal szemben foglal állást; viszont sok jellemzőjében homlokegyenest szembe megy a liberális eszmékkel, ezt kifejtem lejjebb a meghatározásomban: *)

Tehát ma Magyarországon nem a "laborkörülmények közti" eszmékkel találkozunk, hanem azoknak a történelmen átpréselődött, és az élet által deformált képeivel.

Ezek az eszmék szerintem "laborkörülmények között" a következőképpen néznek ki, némiképp kölcsönözve édesapám azonos témájú írásából:

Először is ellentétpárokban érdemes őket szemlélni, hogy jobban megértsük mibenlétüket. Így ellentéte lesz a

1. liberalizmusnak a szocializmus
2. konzervativizmusnak a reformizmus
3. nacionlaizmusnak a globalizmus

1. liberalizmus
-egyénközpontú
-"éjjeliőr" államot tart csak fenn
-természetes versenyre törekszik
-kevés, de sarkalatos szabályt szab, hagyja, hogy az érdekek töltsék azt ki tartalommal
-az egyéneknek a lehető legnagyobb szabadságot nyújtja, de cserébe nem nyújt segítséget, a rászorulónak

ezzel szemben a szocializmus

-közösségközpontú
-"gondoskodó" államot trt fenn
-esélyegyenlőség kialakítására törekszik (*ebben pl. az SzDSz klasszikusan szocialista)
-sok és részletes szabályt alkot, a mindennapi életbe mélyen belenyúlva megahtározva az emberek életét
-az egyénnek minden segítséget megad, de cserébe korlátozza szabadságát

2. konzervativizmus

-értékmegörző: előbbre tartja a "járt út biztonságát" a "járatlan út lehetőségeinél"
-azok, akiknek speciális egyéni problémáit nem söpri félre a közösség és a közmegegyezéses szabályok sztereotip válaszai, jól és biztonságban élnek
-a különféle társadalmi kihívásokra adott sztereotip és gyakran előítéletes válaszaik az egyének, vagy izolált sajátos közösségek problémájára gyakran kegyetlenek és kompromisszumképtelenek

ezzel szemben a reformizmus:

-újjító szándékú: a "járatlan út lehetőségét" preferálja a "járt út biztosnásával szemben"
-azoknak kedvez, akik rugalmasak, és hamar képesek alkalmazkodni az új körülményekhez
-a kontrollálatlan- és különösen az erőszakos reformok felelőtlen társadalmi kísérletekhez és katasztrófákhoz vezethetnek. A reformok során célzottan, vagy mellékhatásként megsemmisíthetnek olyan értékeket, amelyek önfejlődés, evolucíó termékei és/vagy amelyeket az idő igazolt, és amelyek a társadalom szempontjából egyértelműen hasznosak és megsemmisítésük esetén nehezen regenerálhatók

3. nacionalizmus

-protekcionista: a nagy egészhez képest egy kisebb csoport előnyben részesítése a célja
-megőrzi a csoport értékeit, kultúráját, mintegy "kultrális génbankként" melyet más csoportok a változó természeti, társadalmi hatásokra válaszul felhasználhatnak

ezzel szemben a globalista

-mindenkit a nagy egész részének tart, így a közös érdeket tartja szem előtt
-a "kultúrális génbakkot" eltüneti, összemossa, így sok értéket eltöröl

Mindegyik eszmére szükség van, hogy egymást kontrollálják, és hogy hagyják az egyiket- másikat megerősödni, ha az adott természeti- társadalmi hatásra válaszul az megfelel.

Ilyenekből még sok-sok ellentétpárt fel lehetne állítani, de ezek talán a legjellemzőbbek.

Mindegyik szélsőségesen alakalmazva bajhoz vezetne: a liberalizmus rideg, kegyetlen társadalomhoz, a szocializmus elfolytaná a vállalkozási kedvet, a konzervativizmus gátat szabna a fejlődésnek, a reformizmus lerombolna minden értéket, a nacionalizmus elnyomná a többi csoportot, a globalizmus összemosná a kultúrális sokszínűséget egyetlen szürke masszává.

De ezekből az építőkockákból kirakható minden 20. századi mozgalom, és nagyjából a mai magyar politikai pártok eszméi - legalábbis, amelyeket vallanak:

A nemzeti szocialisták: szociális, reformista, nacionalisták

A kommunisták: szociális, reformista, globalisták

A 20. század eleji USA: liberális, reformista, globalista,

A 20. század elji britek: liberális, konzervatív, nacionalisták

Az MSzP: szociális, konzervatív, globalista

A FiDeSz: szociális, konzervatív, nacionlaista

Az SzDSz: liberális, reformista, globalista

Bár mindegyik párt ellent is mond önmagának, hiszen például

az MSzP nemrég kezdett liberális politikába, majd gyorsan megfutamodott, és jöttek a "bársonyos reformok";

A FiDeSz mindenkinek tetszőt akar mondani, úgyhogy lassan egyáltalán nem lehet kihámozni a kommunkációjukból, mit akarnak;

Az SzDSz a liberalizmus hangoztatása mellett az azzal szöges ellentétben lévő esélyegyenlőség elősegítését szorgalmazza.

Ezek az eszmék persze nem ilyen "laborkörülmények" között léteznek, hanem a történelem alakulásának, és a világ folyásának megfelelően deformálódtak, de nem lehet őket meghaladottnak tekinteni, hiszen éppúgy behatárolják az eszmékben való gondolkodást, bármit teszünk, mint a fokok a szögmérőt.

Amerre szerintem a jelenlegi helyzetből el lehet mozdulni, az egyrészt az "utódok harcának" abbahagyása, a kölcsönös tisztelet megadása, és az egymással való riogatás felhagyása.

Másrészt a nem eszmékben való gondolkodás, azaz az ideák barlangfalra vetítése helyett a tényleges dolgok, a "tóde ti" felmérése, és azokból számítások végzése. Akár globális szinten az internet által, akár helyi szinten tapsztalat, és az érdekek világos meglátása által.

Mert egyre inkább az az érzésem, hogy az eszmék sohasem működnek egy véges, tökéletlen világban, hanem csak az egyes érdekek leplezésére szolgálnak.

Dr. Zoidberg 2008.10.14. 19:00:30

A tárgyi tévedésekben igazad kell adjak, például a francia forradalommal kapcsolatos meglátásodnak, talán valami olyasmit akartam mondani, hogy a 20 század során válltak el egymástól ezek az irányzatok, hiszen egyre inkább világossá vált, hogy a "szabadság, egyenlőség, testvériség" a valódi politika szintjén, ellentmondásokat szül.

A New Deal-ben is igazad van természetesen, Reagen politikájára gondoltam a 70-es években, nem pedig Rooseveltre korábbról. Annyira a fejembe verték ezt a rohatt New Deal-t, hogy már akkor is azt fújom ha semmi értelme.

Az ideológia térkép kibővítését is nagyjábol helyesnek gondolom, a globalizmus kivételével, amivel kapcsolatos sztereotípiáknak ellent kell mondjak, az erre irányuló kutatások, ugyanis azt támasztják alá, hogy a globalizálódás nem homogenizálja, sőt szinesíti a kultúrát, egyedül a magas-kultúra terén figyelhető meg némi egységesedés. A kultúrák érintkezése, az azok között folyó exchange folyamatoknak és az élőhelyek, élethelyzetek eltérőségének köszönhetően, egyre több és szinesebb kultúra jön létre, az olyan masszív képződmények, mint az iszlám vagy a nyugat is mind több és több egymástól többé-kevésbé eltérő közösségre bomlik, noha politikai téren, sokszor képesek közösen artikulálni érdekeiket.

Írásomban próbáltam kicsit elvonatkoztatni a magyar viszonyoktól, ugyanakkor utaltam rá, sőt ez volt cikkem egyik lényeges pontja, hogy szerintem is létező jelenség az eszmék szlogenné soványulása, a cím is valami ilyesmire utal. Viszont én az ebből kivezető utat, úgy képzelem el, hogy annyi évnyi különélés után, mégis megpróbálhatnánk kialakítani a helyesnek vélt arányokat, és összeházasíthatnánk ezen eszmék kétségtelen vívmányait, megalapozva ezzel az újféle megoldások normatív alapját, hogy milyen feltételeknek, alapigényeknek kell megfelelnie a jövő ideológiájának.

Természetesen ehhez arra van szükség, hogy ne ellentétpárokban gondolkodjunk, ahogy te is mondod, egymásban az értéket lássuk, ne a félnivalót. Ugyanakkor, alapvető igényeket, a szabadságot, az (esély)egyenlőséget és a szolidaritást, a közös igények kiszolgálását, csakis együtt érdemes megvalósítani, mégha kompromisszumokat is kell kötni. Azt mondom, ezeknek a kompromisszumoknak érkezett el a kora, ha nem is a magyar politikában, (bár talán ott se ártana), de a világ eszmei fejlődésében mindenképp.

A skandináv és az angolszáz modell, ilyen kompromisszumokra épül, ez a két valódi politikai ideológia létezik manapság, és én azt hiszem, el kéne indulni az egyiken, esetleg mindkettőn és meg kellene nézni, hová fejleszthetőek, hosszútávon milyen veszélyekkel járnak, és, hogyan tudnák integrálni a világot, egy olyan közös egészbe, ami nem fenyegeti az unokákat. Mert a piac, nem tudja íly módon szabályozni az egész világot az mostmár érzékelhető.

Szerintem lehet és kell is új ideológiákat az emberek kezébe adni, még ha valakinek a hatalomra jutását is szolgálja csupán, ha az eszme népszerű és az értelmiség elég felkészült, az kikénszerítheti a politikusi lépéseket, arról nem is beszélve, hogyha a dolog úgy áll össze, hogy a politikusok hátáról is le vesz valami terhet. Lehet, hogy sokan nem fognak tovább látni az orruknál, de a nagy számok törvénye alapján lesz egy, aki megpróbálkozik valamivel, és ha ettől előnyre tesz szert (mondjuk nő az életszínvonal, vagy csökkennek a környezeti ártalmak), akkor a megoldások elterjednek.

Ez manapság a zöld forradalomnak nevezett micsoda, de ez csak a jéghegy csúcsa szerintem.

Jah és azért is ezt a három eszmét vettem célba, mert a nyugati világban eddig ezek harcoltak egymással, bár mostanában valóban egyre jobban terjed a nacionalizmus, illetőleg a szocialista/konzervativ katyvasz harcol itt ott a liberalizmussal is.

Órákat lehetne még erről beszélni, egyelőre ennyi.

ILLED 2008.10.14. 21:16:31

Nagyon jó! Akkor kezdhetjük a potenciális kompromisszumok keresését, és ha megvannak, a nekik való megágyazást a mindennapi életben. Szélmalomharc lesz.

Milyen érdekes, hogy úgy fél évvel ezelőtt az utódok harca című posztomban hasonló gondolatokkal operáltam, és a kompromisszumkeresést, a megbékélés lehetőségeit szerettem volna kutatni... Ha nemcsak azért gondoltunk mindketten erre, mert "egy agyunk van", akkor ez azt jelenti, még sokan gondolkodnak hasonlóan.

Javaslom, kapják az e témában írt bejegyzések a "szélmalomharc" cimkét: had cáfoljunk rá.

Dr. Zoidberg 2008.10.15. 01:45:36

Javaslat elfogadva, de megjegyzendő, hogy te nem ideológiák szerint csoportosítottál, hanem többé kevésbé olyan cimkékkel operáltál, amik a dolgok lényegét eltakarva, maguk is egy - veszélyes - ideológia részei csupán.

A nagy megbékélés jegyében nem vagyok hajlandó békét kötni ezen ideológia - a nacionalizmus - ilyen elvadult vállfajaival. Igazság szerint többek közt ilyen dolgokra gondoltam mikor azt is megjegyeztem, tanuljunk a hibákból, a rossz megoldásokat ne vigyük tovább.

A csoporttudat, a társadalom mesterséges megosztása, az átlag és az átlagtól eltérő részhalmazok között, ezekkel a stigmatizáló, sztereotíp szerkezetekkel, mint amilyet te is fölvázoltál annak idején, határozottan rossz megoldás, és sűrgősen elfelejtendő szerintem.

Az antiglobalizmusról is eszembejutott valami. Azt hiszem azért félünk a globalizációtól mert a dolgok bizonyos ponton tényleg átlagolódnak, de ez nem a kultúra, hanem a piac. Természetesen a kultúra is egy nagy piac, de a globális piac jellege nem az, hogy egyre kevesebb fajta áru lenne rajta, ellenkezőleg egyre színesebb a választék. Több a silány is, és a nagy egész közeleg az átlag felé, de ez nem baj, amíg elhisszük, hogy mindenki megtalálhatja a helyét a piacon, azaz minden kultúrának vannak értékei amik el tudnak helyezkedni e nagy átlag körül. Az antiglobalista gondolkodas mögött, nem a világ sokszínűségének a féltése áll, hanem a saját világunkban kételkedünk, picinek érezzük magunkat az óriási piachoz képest, félünk a bukástól. Egyszóval az antiglobalizmus mögött antikapitalizmus áll.

Viszont ha meg akarjuk találni az új egyensúlyt, ahogy mondtad, nem valami ellen kéne meghatároznunk magunkat. A kapitalizmus és a globalizáció a legfőbb gravitációs mezői korunknak, velük kell úsznunk ha tetszik ha nem. Valamilyen szinten én is antikapitalista vagyok, nevezzük inkább szociáliberálisnak, azaz az eszményi államképem egy a mainál olcsóbb, de bonyolultabb, stabilabb struktúra, és meglehetősen idealista módon hiszem, hogy ez csak látszólagos ellentmondás, a technika a tudomány és a művészetek valamilyen szintű vegyítésével egy ilyen szitéma lassan-lassan megvalosítható. Jogállam, ami azonban mindig kész a változásra, erőforrásai átrendezésére, ha úgy adódna, hogy hosszútávú céljukon (a 'fenntartható fejlődésen') változtatni akarnak az állampolgárok. Egyszerre stabil, de progresszív és alkalmazkodó. Patchelhető. Mint egy linux kernel. Egyszóval főként informatikai rendszerben gondolkodom, nem pedig politikaiban.

Ezt meg nem tudtam hova írni, de kellemesen leninen sorok lehetnek:

"Saját kúltúránk gőgős féltése a külvilágtól, a mástól, begyepesedéshez vezet. Ne féltsük a kultúránkat, szerintem mindennel föl van szerelve, amivel túlélhet a nagyok között, és amíg ebben nem hiszünk, addig saját magunkban nem hiszünk."

És erről már eszembe is jut a régi vicc(!):
- Mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között?
- Lényegében semmi: Mindkettőt a zsidók találták ki, csak az egyiket nekünk, a többit meg maguknak.

=]

animus 2008.10.18. 03:39:32

Hánytam-vetettem a dolog és ilyenekre jutottam:

liberalizmus - szocializmus

Ez az ellentét sokesetben találó lehet, de mindenképpen összeegyeztethető, az északi országok európa-szerte liberálisok és sok tekintetben szocialisták. Ezt az ellentétet megoldani látszik az idő, létrejöhet élhető egyensúly. Ezért ez a vita szerintem idejétmúlt.

konzervativizmus - reformizmus(nevezzük progresszivitásnak..)

Ezek racionális arányát többnyire meghatározza az adott történelmi pillanat, melyre sokszor nincs megfelő rálátásunk, így ezt rábízhatjuk az emberek saját értékítéletére, ez lehet egy valódi ellentét mondjuk két párt között, de ma ez inkább ideológiá pótlásra szolgál (populizmusra)hisz az ütemezést a pártok nálunk koránt sem startégiai célokra használják föl, puszta taktikáról van szó. Erre nekik sincs túl sok rálátásuk mégis úgy élnek vissza, ezen jelszavak húzóerejével, mintha tudnák, mit csinálnak. Ez létező bár zavaros ellentés a politikában, én úgy gondolom egy közösség minnél progresszívebb, minnél fogékonyabb a változásra, annál túlélőképesebb is, és fokozottan így van ez a demokratikus kapitalizmusban, amiből mi amúgy sem vizsgázunk túl jól, szóval én elfogult vagyok, de abban manapság még nálunk is mindeki egyetért, hogy reformokra szükség van. Szerintem is, najah, már 20 éve szükség lett volna párra..


nacionalizmus - globalizmus (internacionalizmus?)

Ez pedig szerintem főleg egy vesszőparipa, hiszen itt is csupán egy szentimentális gondolat - a nacionalizmus - áll szembe önön ellentétével az internacionalizmus, mely szerintem mesterségesen generált ellentét. Amíg nem kell erről beszélni, addig mindenki pontosan el tudja dönteni, mitől kötődik ő a hazájához, vagy hogyan viszonyul mások nemzetek fiaihoz akár. De amint ez a közbeszéd tárgya lesz, tapasztalatom szerint nem azért hozzák föl, hogy valahogy kitaláljuk, hogy éljünk ilyen sokan és sokfélén egy ilyen kis bolygón, hanem, hogy fölhívják a figyelmet a tézis, a nacionalizmus jelentőségére a politikailag determinált félelmetes külső erő ellenében. Erről a családban kellene beszélni és az iskolában, esetleg a felnőtt képzésben, de aki érti ezen ellentét mibenlétét, az tisztában van vele, hogy a kívánatos egyensúly nem a politikai csatározások, és ezek hűséges továbbköltése révén érhető el. Szerintem ezenkívül ösztönös, de naív dolog ezt az ellentétet komoly tényezőnek beállítani a jövő politikájában, még ha globalizmusnak hívjuk is. A nemzetfeletti nagypolitika mindig jelen volt a világban, mindig mindenkinek voltak szomszédai. A kérdés nem az, hogy tudomást vegyünk-e róluk vagy ne, ahogy sarkítva láttatni próbálja a globalizmusos ellentlétpárod, hanem hogy mi a túrót kezdjünk velük. És nekik mik a terveink velük? Szerintem a világ eseményeinek formálásában Magyarország a népességéhez, politikai kiskorúságához, néhol balkáni viszonyaihoz képest egész élen jár, élnünk kéne a lehetőségekkel, nem azon vitatkozni kik a barátaink és kik az ellenségeink.

ILLED 2008.10.20. 20:32:36

Én is hánytam-vetettem a dolog, és én is golndoltam pár dologra.

Megnéztem Barack és Mekkéjn vitáját, és megerősödtem abbéli álláspontomban, hogy a szociális és a liberális eszme ellentéte egymásnak.

Biztosan ki lehet venni egy adott helyzetben mindkettőből az éppen jót, mintahogy szükség van a fekete-fehér tévében a fekete és a fehér pontokra is, hogy értelmes adást nézzünk, hacsak a film témája nem "négerek az alagútban", vagy a "Mont Blanc hava".

De emellett a fekete a fehér ellentéte marad. A színskála két végpontja. Éppen úgy, ahogyan a politikai eszmék koordináta-rendszerében a szociális-liberális tngely két végpontja az abszolút szociális és az abszolút liberális. Hiszen a fogalmak meghatározása egymásnak ellentmondó elemeket tartalmaz:
-Sok állam-kevés állam.
-Közösség-egyén.
-Esélyegyenlőség-verseny.

De erre tényleg a legjobb példa, hogy
-az amerikai republikánusok konzervatív-liberális(!)-nacionalisták
-a demokraták pedig reformista-szociális-globalisták

(persze lehet a reformistát progresszívnek, a globalistát nemzetközinek, kozmopolitának nevezni, tökmind1)

Az európai északi országok (skandináv országok) ABSZOLÚT szociálisok. Semmiben sem liberálisok. Az a nagy büdös helyzet, hogy Magyarországon van egy kicsi (nagyon nagy) katyvasz a liberalizmus értelmezésével (fából vaskarika: esélyegyenlőséget hirdető liberálisok), és ebből nehezen tudsz kiszakadni. Érthető, féltem is hogy most egy fájó pontra fogunk jutni, de Te hoztad elő. :)

Szóval azért mert nálunk hirdetik az esélyegyenlőséget mint liberális eszmeelemet, ad abszurdum a csövesekről való gondoskodást, mint liberális eszmeelemet, nem azt jelenti, hogy az a liberalizmus eleme. A valódi liberális eszme korlátlan uralkodása alatt kegyetlen, de kiszámítható világ alakulna ki, ahol a csöves éhen halna, a féllábúval meg a fogyatékossal együtt. (persze ilyen szélsőséges liberalizmus csak szélsőséges természeti-társadalmi körülmények közt jöhetne létre)

A liberális állam azt mondja: békén hagyom az embereket, azt csinálnak amit akarnak, de cserébe nem adok jót sem: kis adó => kis szociális háló

Békén hagyom az emebereket, azt csinálnak amit akarnak, nem mondom meg, hogyan gondolkodjanak, cserébe nem tisztítom meg a deviánsoktóla társadalmat. Ennek következményeként (hangsúlyozom: (márha ilyet írásban lehet) KÖVETKEZMÉNYEKÉNT) hupililára festett seggel tömegesen végig lehet futni a városon, miközben minden mások által értékként számon tartott dolgot óriás transzparensen megbecstelenítek, de ez csak következmény, mint a szociális háló hiánya az előbbi példában, és éppúgy nem a liberalizmus eszmeeleme, mint a szociális háló hiánya, pusztán egy mellékhatás.

Valamit-valamiért.

Liberalizmus eleme: Nincs nagy adó => ennek mellékhatása: nincs nagy szociális háló.

Liberalizmus eleme: Nincs emebrekre rátukmált értékrend => ennek mellékhatása: sok deviáns

Szerintem két dolog miatt nehéz kibékülni a magyaroknak a liberalizmus igazi arcával:

1. nálunk fából vaskarika: esélyegyenlőséget hirdető "liberalizmus" van,
2. a deviánsságot, értéktagadást, mellékhatásból eszmeelemmé léptettük elő.

Progresszivitás:
ha mindenképp diavatosak akarunk lenni, hívjuk így.

A progresszió megfelelő arányáról írt résszel teljes mértékig egyet értek, addig, hogy minél progresszívebb egy társadalom, annál túléőképesebb.

Például azért, mert szöges ellentétben áll az eggyel azelőtti megállapítással, miszerint annak mértékét az adott történelmi pillanat határozza meg.

Szerintem ebből sem célravezető a szélsőség, kontrollra mindig szükség van, mégha ideiglenesen gát nélkül is engedjük (egy autó kormányát is néha ütközésig tekerjük, de ha állandóan ott tartjuk, körbe-körbe járunk).

Globalizmus:

Lehet, hogy félrevezető az elenevezés, és nem globalistának-nacionalistának kellett volna hívni őket, nevezzük inkább lokalistának-kozmopolitának. (ez sem az igazi...) Mert nem a globalizmus jelenségével függ ez elsősorban össze.

Ez az eszme nagyon is jelen van. A lényege, hogy a nemzetek értékrendjével, kultúrájával szemeben egy nemzeteken áthidaló hatalmi központ kultúráját érvényesíti. Azt tartja előbbre.

És ennek is vannak előnyei (pl.: jobb közlekedés, kommunkiáció, távolsági kereskedelem), hátrányai (pl.: globális pénzügyi válság, a helyi kultúra visszaszorulása), erről sem lehet kimondani egyértelműen, hogy rossz vagy jó, éppúgy mint az ellentétjéről (lokalizmus/nacionalizmus) hanem

"Ezek racionális arányát többnyire meghatározza az adott történelmi pillanat"

mint ahogyan azt az általam nagyrabecsült és mélyen tisztelet honfitársam írta.

Ezekkel a foglalmakkal persze nap mint nap játszunk, használjuk őket, pejoratív vagy magasztos konnotációt gondolunk hozzá, anélkül, hogy tisztában lennénk jelentésével, vagy egzakt foglamat értenénk alatta.

Arról nem is beszélve, hogy a politika ezt két szinten tolja:

1. amit mond
2. ahogyan cselekszik (bár maga a cselekvés inkább eseti, mint ideologizált: mi lakjunk jól, meg a haverkaáink)

animus 2008.10.24. 17:08:14

"Biztosan ki lehet venni egy adott helyzetben mindkettőből az éppen jót, mintahogy szükség van a fekete-fehér tévében a fekete és a fehér pontokra is, hogy értelmes adást nézzünk, hacsak a film témája nem "négerek az alagútban", vagy a "Mont Blanc hava".

Éppen úgy, ahogyan a politikai eszmék koordináta-rendszerében a szociális-liberális tngely két végpontja az abszolút szociális és az abszolút liberális. "

Én amellett próbálok hitet tenni, hogy hagyjunk fel azzal, hogy mikor szociálisat és liberálisat mondunk abszolút szociálisra és abszolút liberálisra gondolnánk.
Hiszen:

"Hiszen a fogalmak meghatározása egymásnak ellentmondó elemeket tartalmaz:
-Sok állam-kevés állam.
-Közösség-egyén.
-Esélyegyenlőség-verseny.

De erre tényleg a legjobb példa, hogy
-az amerikai republikánusok konzervatív-liberális(!)-nacionalisták
-a demokraták pedig reformista-szociális-globalisták"

Ez a példa csak addig áll, amig csak politikájuk különbbségeit akarjuk kihangúlyozni, ráadásul ezek a különbségek is főleg a retorika és nem a tettek szintjén jelentkeznek, plána most, hogy kampány van. A lényeg, hogy szerintem a különbséges párbeszéd, ahogy te is írtad a valami-ellen való politizálás, ideologizálás nem működik, ez a mi szánkban sem lesz több puszta retorikánál. Te viszont úgy állítod be, mintha nem minden működő rendszer a hasonlóságokon és ennek a 3, 6 akármennyi ideológiáknak a keverésén alapulna, tehát, mintha a realitás is engedelmeskedne a végletek elvének, de ez szerintem nincs így. A nevelésünk, a körölöttünk lévő társadalom az oka, a megszokás és a fásultság, hogy azt gondolod, nincs kiút ebből a parttalan skizofréniából, hogy azt hisszük nincs új a nap allatt, de ez vakká is tesz minket észrevenni az újat, nemhogy még hatással is lenni rá. Ebből kell kitörni.


"Az európai északi országok (skandináv országok) ABSZOLÚT szociálisok."
A skandináv országok állami újraelosztás terén a szociális modellet alkalmazzák. Ezentúl az üzleti és a civil szféra liberális szabályozást élvez, az állam nem szól bele az adón túl semmilyen szinten az állampolgárok vagy a vállalkozások életébe. A szabályozás liberális. Nem kiálltható ki a liberális eszmének ellenpontjaként egy térség, ahol például a Mohamed karikatúrák jelentek meg, vagy ahol jóval toleráltabb dolog mondjuk a kábitószer használat, vagy melegnek lenni, mint a gazdaságilag (mostanáig) oly liberális amerikában, vagy akár szlovéniában. A liberalizmus és a szocializmus nem kétoldalú érméhez hasonlít. A Mohamed-karikatúrák, egyben arra is példa, hogy a liberális szabályozás teret ad a nacionalizmusnak is, de sokkal inkább szabadon választott 'értelmiségi' nacionalizmust tesz lehetővé, ami egészségesebb, mint a fölülről irányított népi-nacionalizmus, mely például arab vagy afrikai államokban jellemző, de balkán szerte is dúl. A szoicális államberendezkedés tehát nem keveredik vezér és állam-kúltusszal, korrupcióval, nem szennyezi a politikát északon, és ez kisebb-nagyobb részben a társadalmi liberalizmusnak is tudható be szerintem.

"Semmiben sem liberálisok. Az a nagy büdös helyzet, hogy Magyarországon van egy kicsi (nagyon nagy) katyvasz a liberalizmus értelmezésével (fából vaskarika: esélyegyenlőséget hirdető liberálisok), és ebből nehezen tudsz kiszakadni. Érthető, féltem is hogy most egy fájó pontra fogunk jutni, de Te hoztad elő. :)"

Tehát nem értek egyet azzal, hogy az északiak semmiben se lennének liberálisak, az esélyegyenlőséget hírdető liberalizmus se tűnne, olyan nagy katyvasznak ha tételes szakpolitikai döntéseket és gazdasági/társadalmi hatáselemzéseket látnánk, a tetszetős szlogen helyett, ami így tényleg kicsit általánosan hangzik. Én ezt az egészet nem akartam feltétlenül belehozni, mindenesetre az esélyegyenlőség és liberalizmus nekem úgy hangzik, mint egy földosztás, egy jobbágyfelszabadítás, vagy ilyesmi, egyszóval ez olyan rendszerváltás közeli szlogennek tűnik, nem tudni mit akarnak ezzel a szadeszesek, de nem is biztos, hogy a szlogenjeikből fogjuk ezt megtudni.

"Szóval azért mert nálunk hirdetik az esélyegyenlőséget mint liberális eszmeelemet, ad abszurdum a csövesekről való gondoskodást, mint liberális eszmeelemet, nem azt jelenti, hogy az a liberalizmus eleme."
Ez is a szociális és liberális eszmék fúziójára mutat, amit én magam kívánatosnak is tartok, épp arról beszélek, hogy épp ezért ne ragaszkodjunk az eszmék végletes és egymásnak ellentmondó értelmezéséhez és próbáljuk kialakítani az arányokat, leszűrni a kvinteszenciát, hozzáadni a plussz technikát és igazi értelmiségi módra, érdekektől nem kötötten, a jobbra törekedve építsük föl rá az új világot. :)


"A liberális állam azt mondja: békén hagyom az embereket, azt csinálnak amit akarnak, de cserébe nem adok jót sem: kis adó => kis szociális háló"

A te végletes liberális eszméd szerint az állam azt mondja, nem szedek adót és nem adok semmit, ezzel ellentétben a szocializmussal beoltott liberalizmus (vagy fordítva) azt mondja, kis adót szedek, hogy versenyképes maradjak és azzal a kevés pénzzel, és okos szabályozással próbálom főleg preventíven csökkenteni a szegénységet, és ellátni a közfeladatokat. Vagy valami ilyesmit. Magyarul, hogy megtalálom azt az egyensúlyt az adók és a szolgáltatások között, amivel versenyképes maradok ugyan, de a köznormákhoz mérten, gondoskodom is a rászorulókról. Ez az elv nem rossz szerintem, a kérdés a köznormák, nomeg a lehetőségek, az államháztartás helyzete, a szegénység nagysága, a környezeti, közegészségügyi állapotok, stb, no meg az újraelosztás gazdaságossága, ésszerűsége, a szabályozás mibenléte, a garanciák és ösztönzők mibenléte. Amíg ezekre nincs érdemi válasz, addig a politika ilyen fos marad, de szerintem eszme-szinten a szocial-liberalis házasság mint fundementum elfogadása, egy első lépés az új válaszok felé.

"Békén hagyom az emebereket, azt csinálnak amit akarnak, nem mondom meg, hogyan gondolkodjanak, cserébe nem tisztítom meg a deviánsoktóla társadalmat.
Ennek következményeként (hangsúlyozom: (márha ilyet írásban lehet) KÖVETKEZMÉNYEKÉNT) hupililára festett seggel tömegesen végig lehet futni a városon, miközben minden mások által értékként számon tartott dolgot óriás transzparensen megbecstelenítek, de ez csak következmény, mint a szociális háló hiánya az előbbi példában, és éppúgy nem a liberalizmus eszmeeleme, mint a szociális háló hiánya, pusztán egy mellékhatás."

Ahogy mondod egy mellékhatás, és csak egy következmény, de ezt is csúnyán lesarkítod, ahogy a szociális háló hiánya sem igaz teljes mértékben mondjuk Nagy-Britanniára, és ahogy ezért cserébe fölfelé ivelő gazdaságot kapnak az angolok, úgy, a magyar liberalizmus sem pusztán abból áll, hogy bárki mondhat bárkire bármit(mint ahogy az oly szociális Dániában is), hanem, hogy olyat is ki lehet mondani amit eddig nem lehetett és ami talán érték számba megy. Valamit valamiért. Lehet, hogy a liberalizmus jegyében tüntethetnek neonácik és melegek a városban, mely csoportok sok emebrnek bökik az orrát, de ezért cserébe, ma hallgathatok etno zenét is meg jazz-t, kommunista punkot, sátánista heavy-metált vagy komoly-zenét. Egyszóval amit te értékromlásnak tudsz be az érték-színesedés is. Igaz, hogy sok embert zavarnak a melegek vagy a nácik, de amig nincsenek senkire veszéllyel én, mint zsidó nem vitatom el a jogukat a vonuláshoz, mert cserébe vonulhatok én is amikor csak akarok. Cserébe a kultúra széles választéka áll rendelkezésemre, nem csak mondjuk a néptánc és a népzene, és meglehet nehezebb a választás, de összeségében, több lehetőség rejlik egy ilyen rendszerben szerintem, mint a vélt vagy valós eredeti értékek mesterséges védelmében. Más kérdés, hogy a nácik legszívesebben a dunába lőnének, nekem vagy a melegeknek pedig senkivel nincsenek ilyen terveik, meg, hogy a tilos rádióba el lehet küldeni a keresztényeket a faszba, de ez a liberalizmus ha jól használnánk ha jól értelmeznénk, a kritika eszköze és lehetősége is lehetne. Azt érték-szabadság korlátozása, mindig egy domináns csoport értékeinek ráerőszakolásával végződik a kissebségekre, és ez elkerülhető ha a domináns csoport el tudja fogadni azt, hogy nem lehet mindenki a tökéletes számtani átlagon, és, hogy a más nem feltétlenül veszélyes is. Mivel alapvetően egy nagy multikultúrában élünk itt a bolygón, nem elkerülhető ennek a fajta toleranciának a kiépítése, mint ahogy az sem, hogy megtanuljuk jól használni a szókimondást, megfelő bölcsességgel kéne felruházni a társadalmat ahhoz, hogy kivesse magából a liberalizmust mások megbecstelenítésére használókat. Egyszóval a te kritikád nem a liberalizmus következménye, hanem az emberi tudatlanságé, a liberalizmus lehetőséget ad a szólásra, ha valaki rosszul él vele az nem a liberalizmus hibája, maximum hiányossága, az, hogy nincs beoltva a szocializmus, a társadalmi szolidaritás és az egészséges nacionalizmus megkívánta értékekkel, megfelelő oktatással, és közösségtudattal. Azzal, hogy ne féljünk és írtsuk ki a másféléket, hanem értsük meg őket, tanuljunk tőlük és akkor már félnivalónk sincs tőlük. Tehát szerintem megint fölöslegesen sarkítasz, holott ez a két dolog, szocializmus és liberalizmus, együtt sokkal erősebbek, mint egymás ellenében.

"Liberalizmus eleme: Nincs emebrekre rátukmált értékrend => ennek mellékhatása: sok deviáns"
Deviáns akkor is sok van, ha nincs rátukmált értékrend, csak ezesetben ezek a társadalom peremére szorulnak, ha viszont sokféle érték elfogadott, akkor a társadalomnak is nagyobb esélye van hasznosítani valahogy a deviánsokat, valamint a deviánsoknak sem áll érdekükben a társadalom ellen fordulni.

"Szerintem két dolog miatt nehéz kibékülni a magyaroknak a liberalizmus igazi arcával:
1. nálunk fából vaskarika: esélyegyenlőséget hirdető "liberalizmus" van,
2. a deviánsságot, értéktagadást, mellékhatásból eszmeelemmé léptettük elő."

Az elsőre már reagáltam, egyébiránt szerintem magyarországon semmilyen liberalizmus nincs, az úgymond liberális párt eddig akármivel próbálkozott megbukott, az újraelosztásunk erősen szociális, a társadalmunk pedig meglehetősen konformista, bár individualizált is, ez inkább az atomizációval függ össze, nem pedig a liberális polgárosodással. Az úgymond liberális párt szavazóinak számán is látszik ez a nem túl vidám állapot.

A másodikról pedig azt gondolom, hogy ez egy propaganda szöveg, a kommunista és fasiszta polgárság-ellenes szövegek jó öreg panele, és úgy próbálja láttatni a társadalmat, mintha az egy sokféleség ferőjétől bűzlő mocsár lenne, ami lecsapolásra vár. A sokfélék álltalában a különcködő és magas kultúrában megmerítkező, pénzes polgárok, zsidók, burzsóák, és a hozzájuk köthető értelmiség szokott lenni, meg a kaptialisták. Ez az panel tehát a liberalizmust próbálja kompromitálni, valami nagyon negatívhoz kötni, ez szerintem elég idejétmúlt dolog, az hogy nálunk előjött, annak köszönhető, hogy a fidesz erőteljesen próbálja meg kiszorítani régi nagytestvérét az szdsz-t a hatalom közeléből. Persze Magyarországon ez a vészes sokféleség még szerencsére nem fenyeget, nem is beszélve a polgárságról, ami manapság és nálunk csak névleg és csak bankszámla kivonatok tükrében létezik, nem műveltségi, csak egyfajta vadkapitalista, újgazdag értelemben, de majd ebből is kinőhet valami. A kultúrális sokféleségnek egyedül Budapest és még néhány nagyváros belső kerületei a bástyája, ez szerintem pedig egyáltalán nem probléma, ráadásul nálunk még a harmadik világból érkező bevándorlás sem olyan drasztikus, mint kicsit nyugatabbra, így elég szemét dolognak tartom a fidesztől, hogy pusztán a szavazatok miatt, lökik ezt az antiliberális dumát, egy polgárosodásra, liberális gazdaságpolitikára és kultúrális átalakulásra íly nagyon kiéhezett országban. A te szádban pedig neharagudj, de rövidlátáságnak tűnik.

"A progresszió megfelelő arányáról írt résszel teljes mértékig egyet értek, addig, hogy minél progresszívebb egy társadalom, annál túléőképesebb.
Például azért, mert szöges ellentétben áll az eggyel azelőtti megállapítással, miszerint annak mértékét az adott történelmi pillanat határozza meg."

A progresszíó és konzervativizmus pontos arányát a történelmi pillanat határozza meg, de minnél inkább készen áll és nyitott a társadalom progresszivitásra, annál könnyebben bírkozik meg a változó történelmi pillanatokkal. Szerintem ez kicsit kákániscsomózás, de talán így érelmesebb. A konzervativizmusra pedig nem kell külön készen állni, mert az a többség alapvető igénye ellentétben a változással, hacsak nem él a többség abszolút szegénységben. Egyszóval általában a progresszivitás hiánya szokott a baj forrása lenni, nem pedig a túl kevés konzervativizmus. Persze külső erők kezében a túlzott progresszivitás is átfordulhat valami szörnyűbe, példák erre a kommunizmus évtizedei kelet-európában. A céltalan, vagy politikai célú változtatásoknál sokszor még a változatlanság is jobb.

"Globalizmus:
Ez az eszme nagyon is jelen van. A lényege, hogy a nemzetek értékrendjével, kultúrájával szemeben egy nemzeteken áthidaló hatalmi központ kultúráját érvényesíti. Azt tartja előbbre."

Az a kérdésem, mikben különbözik a 'nemzeteken áthidaló hatalmi központ kultúrája' a nemzetek mondjuk a mienk, vagy az olasz vagy akár a kínai kultúrától.
Mik a különbségek? Hol vannak a határok? Szerintem hülye felfogás ha az ember nemzeti kultúráját és azt a kultúrát amit a világból szippant föl egymás ellenébe helyezi. Az amit a hazámtól, a hazámban tanulok nem kell, hogy ellentmondjon annak amit a világ többi népétől veszek át. Márha konzisztens személyiség vagyok. Ha az vagy, nem lehet ezzel problémád, össznemzeti kultúra nem létezik, csak minták, gyakoriságok, minden ember kultúrája egy kicsit más, mint a többié, és sok dologban nagyon hasonló. A földijeim kultúrája közelebb lesz az enyémhez, mint egy zulu-é, de ettől még egyikünk sem, a zulut is beleértve, se fogja előnyben részesíteni a sajátját egy ilyen megfoghatatlan képződménnyel szemben, mint amiről te beszélsz. Egyszerűen magunkba olvasztunk mindent, ami tetszik nekünk, mint individuumoknak és ettől kisebb-nagyobb közösségeinkben mérve a kultúrát, változnak ezek a közösségek. De ezek a mérések mesterségesen létrehozott dolgok, csak ilyen nacionalista kikelésekben van értelem annak, hogy én a zsidók kultúrájával szemben a keresztény kultúrát részesítem előnyben, valójában nincs se zsidó kultúra se keresztény, minden családnak, minden embernek, minden országnak saját folyamatosan változó kultúr-parkja van földjarzi hely, társadalmi helyzet, vallásosság, és ezer egyéb dologtól függően. Kiváncsi lennék egyébként hogy írnád le ezt a nemzeteken áthidaló hatalmi központ kultúráját..

Nem lehet a kultúrákat egymástól gyökeresen elkülönülő halmazokban kezelni. Van rólad egyébként egy pszichológiai elméletem, mármint, hogy miért vagy fogékony ezekre a fasiszta sületlenségekre. :) De ha most megin azért nem reagálsz, mert túl tenyérbemászó a véleményem, meg mocskolom az ezeréves értékeket, akkor elég szomorú leszek. :P

"pl.: globális pénzügyi válság"
Ez álltalában nem a globalizmus(?) hanem a szabályozatlan liberalizmus, a vadkapitalizmu illetve, a hitelekre és nem (pl.: arany)alapokra épülő bankrendszer hibája jelen esetben nem pedig a mocskos internacionalistáké.

"a helyi kultúra visszaszorulása"
Budapesten olyan magyar kultúrális élet van, mint 200 éve soha, a vidéken pedig az utóbbi száz évben a tömegsport, a mozi és a trance diszkók a legnagyobb előrelépés, sajna egyik sem magyar találmány, de azért jobb, mint a semmi. Bocs, de nekem kifordul a belem ettől a patrióta riogatástól, de ezentúl mégcsak nem is igazak a vádak.

"Ezekkel a foglalmakkal persze nap mint nap játszunk, használjuk őket, pejoratív vagy magasztos konnotációt gondolunk hozzá, anélkül, hogy tisztában lennénk jelentésével, vagy egzakt foglamat értenénk alatta."
Próbálom ezt elkerülni, de tényleg egészen nehéz néha kirángatni téged, meg amúgy mindenkit, a propaganda gyilkos hatása alól.

animus 2008.11.06. 09:33:50

Hogy mennyire igaz egy-két dolog amit itt írtam, azt most volt szerencsém 20 órán keresztül megtapaztalni, egy kőművessel a volánnál aki 100-al hajtott és azt hitte magáról, hogy vállakozó. Amúgy persze wolsvagenje volt, nem beszélt nyelveket, nem vette a poénokat és szeretett ugyan politizálni, de főleg nála abból állt, hogy a Gyurcsányt szídta magából egészen kikelve, és nem nevén nevezve őt, mint egyfajta tudodkit, és utána jókat derült, hogy a dühtől mennyivel könnyebben ébren tud maradni. Elég elszomorító volt, 10 nap belgákkal, németekkel, hollandokkal, meg különböző minoritikkel meg egyéb országokbeli erasmusosokkal való interaktív időtöltés után. Az 'internacionalizmus' nem túl félelmetes dolog, sok tanulni valónk vank a szomszédainktól.

A sofőrünknek egyvalamiben azért igaza volt: magyarország tényleg nagy szarban van, csak éppen nem (csak) Gyurcsány a hibás.. A bűnbak-keresés a kisemberek tartozéka, a nagyok tudják, hogy a felelőségek hálózata átláthatatlan és bajban egyébként is a megoldások a fontosak, nem a lincselés. Azér ő vitte serényen Gyurcsánytakaroggyozni az 5 éves kölkét a Kossuth térre, aki már a tévének is tudja mondani, mikor meglátja a Ferit.

Ezért utáltam meg a fideszt, mert a kommunizmusból kinövő melós származású felemelkedőket, akik ugyesen és sok erőből megszedték kicsit magukat, ilyen antikultúrával oltja be, az mszp-t meg azért mer' nem csinálja meg a szocpolitikát ennek kivédésére.

Tényleg elég hülye egy ország ez, de szerintem fontos, hogy elkezdjünk beszélgetni. Beszélj hozzám Barna! :)

animus 2008.11.06. 09:37:30

Azt hallottátok, hogy amerikába cigány lett az elnök? Nekem a Dönci régóta gyanús! :P

ewq 2008.11.06. 23:25:00

lehet hogy emigralok kanadaba, de meg meglatjuk.....
szerintetek erdemes hazamenni?

animus 2008.11.07. 11:00:03

Nem, ha engem kérdezel. Csak neekm szomorú látni, hogy a fejlett világ minden szögletében jobb minden, mint nálunk és a hazaszeretet hazahúz, hogy javítsunk a dolgokon. De amúgy, mindenki akivel stoppoltunk szorakoztató, illedelmes és nagylelkű volt, kivéve a magyarok.. Szörnyű dolog szembesülni vele, hogy a néped szararc.. Ugyanakkor itt is megvannak a jofejek és pénzt keresni innen is lehet, és hát itt legalább még van hova fejlődni! :) Nekem hiányoznál, Andris is most csinálja az aliját izraelbe és csak reménykedni merek, hogy nem költözik ki örökre. De azér röhej, hogy még ott is jobb, mint nálunk.

De így van sajna. Zavarodottak és buták nálunk népek, nincs tartásuk se öntudatuk. Nagyon megkavarták őket a változások és a lehetőségek, viszont lehet, hogy a mi generációnk már faszább lesz. Sőt ez szinte biztos.

Talpra Magyar, Szív a Haza!

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2008.11.08. 23:48:33

sztem. az egyetlen értelmes érv, hogy ez az otthon, tehát a világ legjobb helye és ennyi. boldogulni itt is ott is lehet és sajnos ennek az árát mindenképp meg kell fizetni. ha úgy tűnik most, hogy ott ez könnyebben menne, akkor viszont miért ne? elvégre bármikor haza lehet jönni...
nem könnyű...

más kérdés: mennyiér dobálják arra felé a macintosh lapotokat mostanság? :)

animus 2008.11.10. 17:31:35

az hagyján, hogy nem az egyetlen érv, de mitől lesz értelmes? van ahol olcsóbb a boldogulás, vagy jobban megfizetik. de az már tényleg értelmes, hogy bármikor haza lehet jönni. viszont én hollandiába mennék vagy ausztráliába.. :)

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2008.11.10. 21:27:36

igazad van... lehet, hogy nem értelmes. de a lényeg, hogy egy jelentős érv ami nálam mindent üt jelenleg :) persze átmenetileg el kéne húzni pár helyre, aztán biztos, hogy megeshet, hogy ottragad az ember. ebben még nincs nagy tapasztalatom...

ILLED 2008.11.13. 13:08:54

Szerintem rajtunk a sor. Ha ajvékoltok attól nem lesz jobb. :)

Márpedig csodaszép hely ez a Magyarország, és eszméletlen gazdag kultúrával bír a nemzet.

Ki kéne mennetek kicsit a városból, hogy ne csak befülledt pondrókat lássatok, akik egymást eszik! És akkor látnátok, hogy egyáltalán nem szar arcok a magyarok. :)

Animus 2008.11.13. 20:26:08

Hát nekem a belváros számít a bástyának ahol találni jófejeket, ettől meszsebre meg szintén vannnak jófejek, de azok már zavaros fejű jófejek, akiket megzabált a politika, és azér ez a városra is jellemző.

Összeségében nem az ezeréves kultúrával van a baj, hanem az elmúlt 100-al, azzal, hogy sok tekintetben kicsinyes, panaszkodó, és alul-művelt nép lett a magyar.

Mi itt panaszkodunk mert ez a belső kör, de a legtöbb magyar a legkülsőbb körnek is panaszkodik és ajvékol..

Nálam ez a tapasztalat, de engem épp az inspirál a maradásra, hogy a saját generációmat másfele tereljem szegényes eszközeimmel. :)

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2008.11.13. 21:29:38

hat mitmondjak Barna... nem nagy cucc lefotózni a rékát :)

Animus 2008.11.14. 02:53:14

na ezt most nem értem..

Animus 2008.11.14. 02:54:00

visszamentem a főoldalra és megértettem. :) tényleg neki is van egy szinte ugyanilyen!

ewq 2008.11.14. 20:17:24

Igazabol nem vagytok meggyozoek azzal kapcsolatban hogy maradjak.....
erosebb erveket akarok

animus 2008.11.15. 17:53:44

hiányzol bazdmeg, gyere haza.

fair enough?

ILLED 2008.11.17. 14:52:58

Igen. De ha mégsem maradsz, akkor Benya fotója (főoldalon) által előírtaknak megfelelően járj el. :)

ewq 2008.11.19. 19:47:48

attol tartok hogy en nem vagyok jo fej magyar mert nem ertem a fenykep ertelmet
de majd ugy fogok eljarni
ha valahogy megszerzem a fenykepezom toltojet torontobol akkor en is kuldok kepeket.
egyebkent meg reggeljetek mar skypera legyszives
tok jo lenne beszelgetni

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2008.11.20. 20:12:47

hat igen ewq... azt javaslom, hogy csak nézzd meg a mai a képet és dönts legjobb belátásod szerint :)
Bence ezt azért nem kellett volna :)

animus 2008.11.21. 12:39:33

Most mé? Lantai szerintem büszke rá. És én is! :) Az előző Réka képe volt, de ezt a nyuszit már én lőttem!