Beszéljünk a lényegről.
Mert Illédnek ha nem is lesz soha jogsija, bőven belefér, hogy amúgy Bruce_Willisesen kirángat valaki a kamionból, AirSoft stukkert szorongatva munkától érdes kezében, és papírok nélkül is eljut A-ból B-be. (A egy tetszőleges kocsma, B pedig egy tetszőleges vadászterület. Vagy fordítva)
Nem kell érte aggódni.
Van itt valami, jobban mondva valaki aki talán mindnyájunk érdeklődésére igényt tarthat, még akkor is ha nemi identitásunk, ha egyáltalán van ilyen, néha bizony nem a jó irányba indexel.
Aki ismeri tudja, aki nem ismeri érdemes megtudnia. Illéd egész biztosan ismeri és nagyon is szeretné megtudni. Ahogy én is, hogy vajon Zita, Safranek Zita, Szentes egykori jócsaja, Pedofilok és Pszichológus jelöltek alfája és omegája még mindig jó csaj-e?
Én azt mondom igen, bár egy iwiw profil több, mint kevés, főleg a maga 200x300-as képeivel, hogy eldöntse ezt a szubjektív kérdést, mégis azt mondom vessetek egy pillantást erre ni: userID=8643626

Döntéstek el, akinek aktuális próbálja meg rábeszélni a hétvégi partin való részvételre, én már megkeztem a puhítást. Hogy aztán meghozhassuk az ítéletet. Figyelem! Szigorúan eldönteni és nem meg, hiszen alíg múlt 17 a drága. Kitartás kedves barátaim az idő kereke nem ismeri a lukvercet, no persze a forgalmi engedélyt sem, így lehet tévútra vezette pajkos kis Zitánkat, de kérdem én, nem a mi dolgunk őt vissza terelni a Biblia, a #Sama és a Zen Szex c. könyvek diktálta erkölcsiség útjaira?

És ki tudja még az is lehet, hogy tök jófej rák!

Csak azért nem írom, hogy persze nem az esze miatt szerettuk mert a) 12 éves volt kb mikor utoljára láttam és hát annyi idősen még Mr_Master is a Szabó Tibivel haverkodott b) Tudjuk, hogy Illed úgyis megmutatja neki ezt a posztot, újabb bosszú kísérlet képpen a Fekete Dórinak való szerelmeslevél felolvasós ügyben, amire ugyan én nem emlékszem, de természetesen máig is kalján módon büszke vagyok rá, és sose rejtettem véka alá Illed iránt táplált izzó gyűlöletem és Dóri iránt táplált hasonló hevületű érzelmeimet.

Lófasz a seggedbe az! Sicc.

Lényeg a lényeg, szeretjük ezt a pisze szájú ifjú lányt, eleget kapott már tőlünk, ne támadjátok le, mert várhatunk újabb x évet míg elfelejti. :)

Mr. Tájfel: Mi történt magával Safranek?
Safranek: Borotválkoztam uram.
Mr. Tájfel: Na de a keze....
Safranek: Abban volt a borotva.


A bejegyzés trackback címe:

https://sama.blog.hu/api/trackback/id/tr75441099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Zoidberg 2008.04.24. 23:44:54

Jólvan látom azért Illed ismerősei között simán ottvan. :D

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2008.04.24. 23:45:38

"tök jófej"? ez a kifejezés tönkrebaszta az egész postot :)

ILLED 2008.04.25. 00:13:56

Hú, hát most kavarognak bennem az érzések.

Egyrészt: durva öreg faszok vagyunk, hogy már GD húga 17 éves! (a garabonciás együttes meg már 10!!!)

Másrészt: Zita.. húhhh... Szóval Tatán eccer amikor kb 12 volt, már nem is volt olyan aranyos kis pisze csaj, de az iwiwes képéről annyi rményt ki lehet gombászni, h kellő képpen ideges legyek, ha elmegy DDOP-ra émmeg nem...

Harmadrészt: egy 17 éves lányra minek kell várni?????!!! Jó, hogy amikor még 10 éves volt lepedofiloztatok, de azért... hm... 17 éves! Az már fix, h nő.

Na de várom a fejleményeket... :D

Vágjátok, h van egy Safranek Károly nevű színész?

ewq 2008.04.25. 19:39:34

hat azert ezt eloben kel ellenorizni

Animus 2008.04.25. 19:46:00

Igen másik topikban megirtam: "Ha kétszer pislogott, hogy 'igen', akkor az már nem erőszak".

De ezt a zsaruknak mondhatod.. :)
Lecsuknak, várjuk csak ki azt az egy évet..
Nem jön a partira, meg szentesre se akar, de rá kéne dumálni mindenképp.. Hátha nyáron van a szulinapja. :)

ILLED 2008.04.26. 00:01:42

Hm... Valójában nem csuknak le, hacsak kifejezetten nem tiltakozott!

Animus 2008.04.26. 07:48:38

Aha szoval ezer eri meg jogra jarni.. Azok a szaftos kis csajok.. :)

Naon magabiztos. Erkolcsi aggajok?

ewq 2008.04.26. 09:58:30

Tudom hogy tok hulyenek neztek de mi az a erkolcsi aggaj marmint ebben az ugyben?

Mr_Master 2008.04.26. 10:33:07

Hát igen... Amíg nem szól senkinek, addig tuti nem csuknak le... mindenesetre én már jelentettem a blogot az fbi pedofil ügyosztályán, az ízlésrendőrségnél, és, ami a legdurvább, a gondolatrendőrségnél is... a nagy testvér mindent lát.

Animus 2008.04.26. 15:33:03

NagyTestvér nézi, ahogy abjuzálom a kistestvért, aki nappal hugom.. Ez olyan South Parkos dilemma: Ha fegyvert szorítanának az anyád fejéhez leszopnád az apádat egy fészerben?

:)

ILLED 2008.04.27. 23:17:28

MIÉRT PEDOFÍLIA EGY 17 ÉVES CSAJ MEGDUGÁSÁRÓL ÁLMODOZNI???
Nem 7 Srácok, tizenhét! Dénesnek tök igaza van, meg ezt én is írtam korábban.
Najó, Dénes, asszem a tettek mezejére kell lépnünk... munhahahahaha!

Meaculpa 2008.04.28. 02:34:15

Azért mert mi konzervatívok.. Ellentétben veletek mocskos libcsik!! :)

Én nem ismerem mit mond ilyen esetben a jog, bár van itt egy könyv a prostitúcióról hazánkban, de vmir rendőr írta és elég érthetetlen. :)

Utálom mikor én vagyok a munhahaha lavina elindítója.., énottsemvóltamén =]

ILLED 2008.04.28. 22:40:58

??? Tekiafsz vagyol? Benya? Hasznájjatok már 1 nicket, vagy legalább 1értelműt plz!

Csakazertcsinalomhogyidegesitselek 2008.04.29. 00:23:32

És tényleg. :)