Nem is képzelitek mennyire üdítő kiszakadni egy napra ebből az óriási aszfalttengerből, és átélni az érzést, hogy a természet szerves része vagyok.

Édesapámnak élete a vadászat. Széchényi Zsigmond könyvein nőtt fel, és mivel a katonatiszti ambícióit a rendszertől undorodó szülei idejekorán belefojtották, hivatásos vadász lett. Csak azért vált meg ettől a szép szakmától, mert nem tudott négy gyereket eltartani kis fizetéséből. Viszont ezután minden szabadidejét a vadászattal töltötte, és tölti most is.

Megvallom: haragszom rá. Haragszom, mert kiskoromtól kezdve parancsba adta, hogy vele kell menjek vadászni. Szeptembertől márciusig minden szombaton kelnem kellett reggel hatkor, és hóban, fagyban mennem kellett a hajtók sorában. Nem volt kifogás, nem volt nyavalygás, nem volt menekülés. Egy 10 év körüli gyereknek emberfeletti teljesítménynek tűnik rossz felszereléssel a derékig érő hóban taposni a nádat, vagy dagasztani a nedves földet a szántásban, fél-fél kilót elcipelve belőle a csizmatalpon, közben figyelni, hogy nem csinál-e "zsákot", pláne, ha ezt még egy-két elejtett nyúl cipelésével nehezítik.

Haragszom, de nem azért, mert szívós, kemény embert nevelt belőlem. Azért haragszom, mert én mentem volna magam is. Mentem volna, ha nem visznek, nem köteleznek rá. De a legfinomabb torta sem ízlik az embernek, ha beletömik. Neki azért maradt ki a "vadászgyerekkor" az életéből, mert nem volt lehetősége, nekem azért, mert kötelezettség volt.

Haragszom, mert csak mostanra tanultam meg igazán becsülni, szeretni a vadűzést, a természetjárást, az erdőzúgást. Ha visszagondolok mennyi alkalmam lett volna szombatonként ugyanilyen tüzes lelkesedéssel virradni az "ünnepnapra", és ünnepelni az ősi ösztönök táncát a természetbe nyakig merülve, mint most, szomorú leszek.

Hanem most már, mikor Marci barátomat is vadásszá avattuk, a régi avatórigmus intelmein átszűrődik az ünnepi hangulat:

Az legyen a vadásznak nemes törekvése,
hogy a vadat szeresse, és védje
vadásszon, mint törvény s szokás kívánja,
és teremtményeiben is a Teremtőt lássa!

A bejegyzés trackback címe:

http://sama.blog.hu/api/trackback/id/tr100713544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Zoidberg 2008.10.14. 18:26:39

Már-már megható, remek kis poszt, lesz ebből még fasza kis életforma blog!

De annyit még, hogy nem lehetsz biztos, benne, hogy valóban elmentél volna, ha nincs a kis apai nyüsztölés, és tényleg életed része lett-e volna úgy is a dolog.

Szerintem többet nyertél, mint vesztettél! De úgy látom te is látod. :)

ILLED 2008.10.14. 21:20:12

Ez az ami sohasem fog kiderülni, mert túl görcsösen ragaszkodott apu a vadászatra neveléshez, nem merte megkockáztatni, hogy ne kötelezzen, hátha elmennék magam is.

De lehet, hogy igazad van, és többet nyertem.

Mr_Master 2008.10.14. 23:21:00

jaja... faszért lázadtam amikor anyám be akart iratni zeneiskolába 6 évesen... :(

Dr. Zoidberg 2008.10.15. 01:11:15

Miért is hagytam abba filmes sulit? Néptánc óra negyedikbe? Miért is nem folytattam? :O

Vannak elvaratlan szálak dögivel, de azért a szabadidőnket is viszonylag kreatívan el tudjuk baszni ahogy nézem.. :)

ewq 2008.10.15. 17:53:18

engem soha nem akart senki elvinni vadaszni. de en a mai napig szeretnek elmenni. visszont ha aladoan mennem kellett volnqa biztosan utalnam az egeszet. szoval szerintem csoda hogy megszereted es nem megutaltad.

Mr_Master 2008.10.15. 20:50:41

de akkorse tudok zongorázni...